Egy olimpikon száz éve – Boldog születésnapot, Keleti Ágnes!

A történelem sokat adott neki, de sokat is vett el tőle, de ettől még boldog.

Szombaton, azaz január  9-én ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.

A születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen újságírói kérdésre azt mondta, ez az évforduló pont ugyanolyan számára, mint amikor 60 éves volt. „Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap egyáltalán nem fontos, csak a jó élet” –mondta jókedvűen Keleti Ágnes, akinek a napjai elmondása szerint jól telnek.

98. születésnapján így köszöntötték őt:

„Csak szép idő legyen” – kívánta születésnapja alkalmából a sportoló, akiről egész estés dokumentumfilm készül „Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” címmel Oláh Katalin rendezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.

Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (tíz) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.

Az Újpesti Torna Egylet szerdán jelentette be, hogy az ötszörös olimpiai bajnokról nevezi el a közelmúltban felújított tornacsarnokát. Izraelben pedig, ahol a melbourne-i olimpia után telepedett le, róla nevezik el a szertorna-bajnokságot.

Orbán Viktor kormányfő videóüzenetben köszöntötte a bajnokot:


Sport | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek