Egy orvoscsaláddal végzett a koronavírus Ukrajnában

Az ukrajnai Vinnyicában egy orvoscsalád halt meg a koronavírus miatt. Viktor Kologyko a Pirohov Vinnyicai Megyei Kórház rendelőintézetének vezetője volt. 

Elsőként az orvos 92 éves édesanyja hunyt el, majd a testvére, és egy hét múlva ő maga – számolt be az Unian.net hírportál.

Az orvost a betegség első napjaitól kezdve kezelték, konzultált egy fertőző betegséggel foglalkozó szakemberrel. De abban az időben idős édesanyja már súlyos beteg volt, ő orvosként tudta, hogy hamarosan meg fog halni” – nyilatkozta Olekszandr Zsupanov, a regionális kórház igazgatója.

Az igazgató szerint Kologyko átesett egy CT-vizsgálaton, ahol kiderült, hogy a betegség a tüdejét támadta meg. Ezt követően kórházba került, ahol állapota romlott.

Ekkorra az orvos bátyja már kórházban volt. Eleinte állapota javult, és mindenki azt hitte, hogy felépül. De azután az állapota romlani kezdett, végül belehalt a kórba.

Az elhunyt orvos egészséges életmódott folytatott, sokat sportolt, jó kondícióban volt.

Forrás: karpatinfo.net

 


Hasonló cikkek