Egy perc Örkénnyel: Az öltözőben

A tenorista, a nagymama és a nagypapa kicsit döcögős beszélgetése.

A rohanó hétköznapokban gyakran előfordul az emberrel, hogy nem marad ideje az olvasásra, hiszen ezt a tevékenységet nem olyan egyszerű beiktatni a napi rutinunkba. Mindenképpen egy sokkal hosszabb folyamatról van szó, mint egy rövidebb sorozatrész – vagy akár egy film − megtekintése, hiszen ezeknek belátható időn belül vége lesz, míg egy regény elolvasása akár több napot is igénybe vehet.

Nos, ha nem akarunk végleg lemondani az olvasás nyújtotta élményekről, de sokszor még egy novella sem fér bele a napi beosztásunkba, arra is van megoldás. Örkény István méltán híres egyperces novellái remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy műveljük magunkat miközben egyben időt is megspórolunk. Ezek az írások kifejezetten rövidek – maximum egy-két oldalasak −, szórakoztatóak, humorosak, sokszor valamilyen váratlan csattanóval a végükön.

Ebben a cikksorozatban minden héten egy másik egyperces írást ajánlunk olvasásra a szerzőtől, amelyek reméljük, kellemes kikapcsolódást nyújtanak majd.

AZ ÖLTÖZŐBEN

– Mind vannak jól – mondta tört magyarsággal a tenorista. – Nemcsak vannak jól, hanem direkt nagyon jól. És küldenek sok üdvözlet, és küldenek sok puszi.

– Na, hála istennek – mondta a nagyapa.

– Na, hála istennek – mondta a nagymama.

– És az én Annuskám? Nem nagyon sovány?

– Sem nem nagyon sovány, sem nem nagyon kövér – mondta a tenorista -, hanem éppen jó.

– És egészséges? – kérdezte a nagymama.

– Nagyon egészséges – mondta a tenorista.

– Csak amikor nálam járt, fájt kicsit a feje, mert Genovából jöttek Milánóba, és utaztak egész éjszaka. Vagy éjszak?

– Szegénykém – sóhajtott a nagypapa. – Úgy kell mondani: éjszaka.

– Nem éjszak? – kérdezte a tenorista.

– Nem – mondta a nagypapa. – Az egészen más.

– Ne tanítsd a művész urat – mondta a nagymama. – És az én kis csillagomat? Őt is tetszett látni?

– Nemcsak láttam, hanem direkt nagyon jól láttam – mondta a tenorista, miközben az öltöztetőnő ráadta a keményített csipkegallért. – A kedves lányok föltette a kisbabát az asztalomra, és kicsomagolta a pólyát, és kérte, hogy a husikáját jól csipkedjem meg.

– És meg tetszett őt csipkedni? – kérdezte a nagymama.

– Nagyon is – mondta a tenorista.

– Hol? – kérdezte a nagymama.

– A combocskáján.

– Máshol nem? – kérdezte a nagymama.

– És még a karocskáján.

– És még? – kérdezte a nagymama.

– És még a kicsi popsikáján.

– Édes jó istenem – sóhajtott a nagymama, és elnézett a messzeségbe.

A nagypapa halkan köhögni kezdett, s a padlót nézte. Az öltöztető kardot kötött a tenoristára, és az övébe beledugott két pisztolyt.

– És aztán mi történt? – kérdezte a nagymama.

A tenorista gondolkozott.

– Aztán a kedves lányok bepólyálta a kisbabát, és hazautazott Genovába. Úgy mondjam, lányok, vagy úgy mondjam, lányuk?

– Úgy kell mondani: lányuk – mondta a nagypapa.

– Nem lányok? – kérdezte a tenorista.

– Nem – mondta nagypapa. – Az mást jelent.

– Ne tanítsd már a művész urat – szólt rá a nagymama. – Inkább köszönnéd meg, hogy ilyen jó hozzánk.

– Én ma is magyarnak érzem magamat – mondta a tenorista. – Csak kicsit elfelejtettem magyarul.

– Nagyon is szépen tetszik magyarul beszélni – mondta a nagymama. – Csak még azt tessék nekem elmondani, hogy milyen is az én kis csillagom.

A tenorista gondolkozott. Az öltöztetőnő már kezében tartotta a parókát, de várt. A nagymama is várt, és a nagypapa is várt. A tenorista még mindig gondolkozott.

– Szép – mondta a végén.

– És milyen a szeme?

– Az is szép – mondta a tenorista.

– És milyen a haja?

– Az is szép – mondta a tenorista.

– És milyen a pofikája?

– Szép – mondta a tenorista. – Szintén szép.

– Édes jó istenem – sóhajtotta a nagymama, és megint elnézett a messzeségbe.

Megszólalt a csengő. A tenorista fejébe nyomta szőke parókáját, elbúcsúzott vendégeitől, és nagy kardcsörtetve, sarkantyúpengetve kisietett az öltözőből. A nagymama utánaindult, mintha még kérdezni akarna valamit, de aztán visszatért az urához, aki a padlót nézte és köhögött.

Az egyperces novella forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek