Egy perc Örkénnyel: Egy lelkiismeretes olvasó

Az igazság néha nem várt helyekről és időben érkezik.

A rohanó hétköznapokban gyakran előfordul az emberrel, hogy nem marad ideje az olvasásra, hiszen ezt a tevékenységet nem olyan egyszerű beiktatni a napi rutinunkba. Mindenképpen egy sokkal hosszabb folyamatról van szó, mint egy rövidebb sorozatrész – vagy akár egy film − megtekintése, hiszen ezeknek belátható időn belül vége lesz, míg egy regény elolvasása akár több napot is igénybe vehet.

Nos, ha nem akarunk végleg lemondani az olvasás nyújtotta élményekről, de sokszor még egy novella sem fér bele a napi beosztásunkba, arra is van megoldás. Örkény István méltán híres egyperces novellái remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy műveljük magunkat miközben egyben időt is megspórolunk. Ezek az írások kifejezetten rövidek – maximum egy-két oldalasak −, szórakoztatóak, humorosak, sokszor valamilyen váratlan csattanóval a végükön.

Ebben a cikksorozatban minden héten egy másik egyperces írást ajánlunk olvasásra a szerzőtől, amelyek reméljük, kellemes kikapcsolódást nyújtanak majd.

EGY LELKIISMERETES OLVASÓ

– Szlávik Mihállyal szeretnék beszélni.

– Most nem tudom idehívni, de előre megmondom, hogy ha karambolról van szó, mi csak a jövő hónapban tudjuk fogadni a kocsit.

– Ő keresett engem.

– Miért nem tetszik szólni, hogy ismerősök? Hát mi baja annak a kocsinak?

– Nincs szó karambolról. Most jöttem haza, és egy cédulára Szlávik Mihály neve volt fölírva meg a telefonszám.

– Akkor tessék húsz perc múlva fölhívni, mert az egész lakatosműhely ebédelni van.

*

– Szlávik Mihállyal szeretnék beszélni.

– Mindjárt szólok neki.

– Itt Szlávik Mihály.

– Maga hagyta meg nekem a telefonszámát?

– Én voltam bátor, mert szerettem volna megkérdezni valamit.

– Tessék.

– Ugye, ön fordította Truman Capote regényét?

– A Más hangok, más szobák-atén fordítottam. Olvasta?

– Olvastam, és nagyon tetszett nekem, de van egy észrevételem. Azt szeretném tudni, hogy ebben a regényben miért beszélnek másképpen a négerek, mint a többi emberek?

– Másképpen beszélnek?

– Úgy beszélnek, mint a külföldiek. Csak szeretnék tisztán látni, azért kíváncsiskodom.

– Rémlik valami. Nézze, kérem, én három évvel ezelőtt fordítottam ezt a könyvet, egy kicsit kiment már a fejemből a dolog, de emlékszem például egy néger cselédlányra, akinek vágás van a nyakán. Őrá gondol?

– Őrá is.

– Hát akkor nyugodjék meg, kérem. Arra ugyanis egészen tisztán emlékszem, hogy ez a lány az eredeti szövegben is törve beszél angolul.

– Mi az, hogy törve?

– Törve, az törve. Vagy nem?

– Nem egészen. Törve beszélünk egy idegen nyelvet, amelyet nem jól ismerünk. Viszont az anyanyelvét is törve beszélheti valaki, ha például műveletlen vagy iskolázatlan vagy korlátolt. De ez két különböző dolog.

– Hogy beszél például az a néger lány?

– Úgy, beszél, mint egy külföldi, aki nem jól tud angolul. Nos hát, én ezen akadtam fönn, és ezért bátorkodtam telefonálni. Hiszen a négerek ott élnek Amerikában, mindenki angolul beszél körültettük, tehát az anyanyelvük is angol.

– Találkoztam én már néhány cigánnyal is, aki itt él Magyarországon, és mégis legalább olyan törve beszél magyarul, mint egy külföldi.

– Ez így nagyon szépen hangzik, de nem bizonyít semmit. A cigányoknak ugyanis van saját nyelvük, a négereknek viszont nincs.

– Ebben, belátom, magának igaza van. Nem is tudom, mit mondjak. Szeretném, ha elhinné, hogy nagyon pontos fordító vagyok, egészen a bogarasságig. Azt is bátran elhiheti, hogy az a lány az eredeti szövegben is hibásan beszél angolul. Ráadásul, a lektorok szóról szóra ellenőrzik a fordítást…

– A lektorok is tévedhetnek. Tessék megnézni Hook Finnt! Ha nem tévedek, Karinthy fordította. Mindenesetre, a Huckleberry Finn-ben úgy beszél a néger, mint egy primitív és írástudatlan ember, nem pedig úgy, mint egy külföldi, aki hibásan beszél angolul. Vagy ez fordítói szempontból mellékes?

– Ez nem mellékes, de a Huckleberry Finn-tnem én fordítottam. Ráadásul, ez egy száz évvel ezelőtti regény.

– Bocsásson meg, de ez csak az én igazamat bizonyítja. Száz év elmúltával a négerek jobban tudhatnak angolul, mint rosszabbul.

– Azt hiszem, ebben megint magának van igaza.

– Remélem, nem bántottam meg?

– Szó sincs róla. Amit mondott, nagyon is elgondolkoztató.

– Sajnos, nem tudok angolul, nem nézhettem utána az eredetinek, pedig egy kicsit megütötték a szememet ezek a dialógusok. Csak azért hívtam föl telefonon, mert szeretek mindent tisztán látni.

– Nagyon jól tette, hogy fölhívott.

– Most be kell fejeznem a beszélgetést, mert a garázsmester kopog az üvegen. Máskülönben nagyon jó volt a fordítás.

– A viszonthallásra.

– Minden jót.