Egy perc Örkénnyel: Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!

A rohanó hétköznapokban gyakran előfordul az emberrel, hogy nem marad ideje az olvasásra, hiszen ezt a tevékenységet nem olyan egyszerű beiktatni a napi rutinunkba. Mindenképpen egy sokkal hosszabb folyamatról van szó, mint egy rövidebb sorozatrész – vagy akár egy film − megtekintése, hiszen ezeknek belátható időn belül vége lesz, míg egy regény elolvasása akár több napot is igénybe vehet.

Nos, ha nem akarunk végleg lemondani az olvasás nyújtotta élményekről, de sokszor még egy novella sem fér bele a napi beosztásunkba, arra is van megoldás. Örkény István méltán híres egyperces novellái remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy műveljük magunkat miközben egyben időt is megspórolunk. Ezek az írások kifejezetten rövidek – maximum egy-két oldalasak −, szórakoztatóak, humorosak, sokszor valamilyen váratlan csattanóval a végükön.

Ebben a cikksorozatban minden héten egy másik egyperces írást ajánlunk olvasásra a szerzőtől, amelyek reméljük, kellemes kikapcsolódást nyújtanak majd.

LEGMERÉSZEBB ÁLMAINK IS MEGVALÓSÍTHATÓK!

– Kedves Feri, az a harmadik kutya nem húz.

– Sajnos, egy kissé rövid az ostorom.

– Sőt, úgy veszem észre, mintha bicegne is egy kicsit.

– Hogyne bicegne, mikor csak három lába van!

– Jé, tényleg… Nem kár egy nyomorék állatot kocsi elé fogni?

– Nézze meg jobban, Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú.

– Jaj, szegények!

– Inkább engem sajnáljon, Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam, amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát.

– Lehet, hogy nem értek hozzá, de az ember azt hinné, hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz.

– Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával?

– Csak nem fél tőlük, Feri?

– Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk, hogy ezek a kutyák négylábúak. Mondjuk, hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk, hogy kitépik a gyeplőt a kezemből… Jobb erre nem is gondolni, Ilonkám!

– Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól, akkor miért velük húzatja az autóját?

– Mert rosszul vezetek.

– Azt meg lehet tanulni.

– Félig-meddig, Ilonkám… Az ember és az autó nem egyenrangú fél.

– Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót se lehet látni!

– Elég baj az! Pedig az ember, sajnos, már nem bírja utolérni a technikát. Használni használja, valójában azonban retteg tőle.

– Én nem félek az autótól.

– Csakhogy ez a Simca óránként százötven kilométert tud megtenni…

– Ne fájdítsa a szívem, Feri… Imádom a rohanást!

– Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről, és nézze, már Siófokon vagyunk.

– Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény.

– Hát persze hogy nem. Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket.

– Nem túl óvatos maga egy kicsit?

– Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.

– Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.

– Irigykednek.

– Egészen ki van dülledve a szemük.

– Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.

Az egyperces novella forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek