Két magyar űrhajós merőben más tapasztalatai.
A rohanó hétköznapokban gyakran előfordul az emberrel, hogy nem marad ideje az olvasásra, hiszen ezt a tevékenységet nem olyan egyszerű beiktatni a napi rutinunkba. Mindenképpen egy sokkal hosszabb folyamatról van szó, mint egy rövidebb sorozatrész – vagy akár egy film − megtekintése, hiszen ezeknek belátható időn belül vége lesz, míg egy regény elolvasása akár több napot is igénybe vehet.
Nos, ha nem akarunk végleg lemondani az olvasás nyújtotta élményekről, de sokszor még egy novella sem fér bele a napi beosztásunkba, arra is van megoldás. Örkény István méltán híres egyperces novellái remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy műveljük magunkat miközben egyben időt is megspórolunk. Ezek az írások kifejezetten rövidek – maximum egy-két oldalasak −, szórakoztatóak, humorosak, sokszor valamilyen váratlan csattanóval a végükön.
Ebben a cikksorozatban minden héten egy másik egyperces írást ajánlunk olvasásra a szerzőtől, amelyek reméljük, kellemes kikapcsolódást nyújtanak majd.
VISSZATÉRT A FÖLDRE A MAGYAR HOLDRAKÉTA
Beszélgetés a két utassal
1
– Örülök, hogy e nagyszerű teljesítmény után itt üdvözölhetem, a kelenföldi állomás föllobogózott restijében.
– Én is örülök, hogy itt lehetek.
– Mindenki kíváncsi önre. Mondjon magáról valamit.
– Ugyan mit? Olyan vagyok, mint más.
– Maga túl szerény.
– Nem szoktam lebecsülni saját képességeimet. Most is ötvenezer jelentkezőből választottak ki, pedig magas vérnyomásom és tériszonyom van.
– Hogy történt ez?
– Több helyen dolgoztam fontos beosztásban, és mindenünnen a legmelegebb ajánlásokat terjesztették a bizottság elé.
– Idézzen egyet.
– A VII. kerületi Frühauf Adél Bábaképzőből, ahol utoljára dolgoztam, azt írta a személyzeti osztály: “Olyan képességekkel rendelkezik a bábaképzésben, melyek az űrutazásra is alkalmassá teszik.”
– Ön csakugyan rendkívül tehetséges lehet. Bizonyára már kora ifjúságában vágyott a Holdba repülni.
– Az igazat megvallva, ez a gondolat meg se fordult a fejemben.
– Hát mit szeretett csinálni?
– Kizárólag ürgét önteni.
– Ürgét? Milyen célból?
– Csak úgy. Szerettem az ürgelevest.
– Akkor hogy esett önre a választás?
– Azt nem tudom. Éppen a Rókus kórházban gyógykezelték súlyos gyomorfekélyemet, amikor egy tudósokból álló küldöttség lépett ágyamhoz: “Fogadja jókívánságainkat az elvtárs. Magát fogjuk fellőni a Holdba.” Hát mit lehet erre mondani?
– Ön mit mondott?
– Semmit, mert a gyomorszonda kilógott a számból. Csak integettem.
– És most mondjon nekünk valamit a Holdról!
– Földünket kísérő égitest, mely mindig ugyanazt az oldalát fordítja felénk; emiatt felszínének hátsó fele innen nem látható.
– Észrevett valami egyebet is?
– Mit kellett volna?
– Például, hogy van-e élet a Holdon.
– Jó, hogy szól, mert ez bizonyára másokat is érdekelni fog. A Hold felszíne ugyanis annyira lukacsos, hogy én, ivóvizem nagy részét föláldozva, megpróbáltam ürgét önteni.
– És sikerült?
– Nem.
– Eszerint nincsenek ürgék a Holdban?
– Nincsenek.
– Ne legyünk telhetetlenek! Már az is nagy szó, hogy szerencsével megjárta ezt a nagy utat, és most jó egészségben üdvözölhetjük hazai földön.
2
– Ah, itt a parancsnok! Kapitány úr, van egy kis ráérő ideje?
– Kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert erős gyomorrontással tértem vissza a Kozmoszból.
– Ez nyilván a súlytalanság állapotától van.
– Inkább a halászlétől.
– Azt is vittek magukkal?
– Dehogy. Ott kínált meg vele egy vendégszerető család.
– Mit hallok? Hát vannak a Holdnak lakói? A másodkapitány nem is említette.
– Kollégám kitűnő űrrepülő, de a megfigyelőképesség a gyönge oldala. Ráadásul az emberek nem érdeklik, még a halászlévacsorára se jött el. Ő inkább állatbarát.
– Eszerint élnek ott emberek?
– Élnek, mégpedig kellemes meglepetésemre magyar emberek, akik már jól alkalmazkodtak a nagy hőmérsékleti ingadozásokhoz és más helyi adottságokhoz. Megedződtek a hideg ellen, és persze hőállóak is, továbbá levegő híján – mert az a Holdon nincs – zacskóból vesznek lélegzetet, melyben még a hazulról hozott levegőt tartogatják.
– Milyen megható! És azonkívül, hogy magyarok, mivel foglalkoznak?
– Azonkívül, hogy magyarok, nem foglalkoznak semmivel, mert ez teljesen igénybe veszi az idejüket.
– Rólunk tudnak-e?
– Úgyszólván mindent, csak egy kis késedelemmel, mert az ő teleszkópjaikon a nagy távolság miatt most még csak II. Ferenc József uralkodása látható.
– Ön is látta a királyt?
– Egy percre, amint éppen hadat üzent Szerbiának. Persze, onnan nézve a tárgyaknak nincs magasságuk. Ferenc József is egészen lapos volt, csak a szakálla állt ki belőle. Úgy nézett ki, mint egy szőrös egyforintos.
– Milyen érdekes! Tanult-e, tapasztalt-e még valamit a világűrben?
– Sok nagyszerű dolgot láttam.
– Nem is csoda, ha valaki ilyen jó megfigyelő. Mi volt a legérdekesebb?
– Nekem az volt a legnagyobb meglepetésem, hogy nem egy Hold van, hanem kettő.
– Kettő? Hogy értsem ezt? Egyik a másik mögött?
– Dehogyis. Szorosan egymás mellett, csak egy kis hézag van közöttük.
– Érthetetlen. Ezt még nem észlelte soha senki.
– Nem? Akkor, úgy látszik, tévedtem.
Az egyperces novella forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár
