Egyedülálló képzések indulnak Balassagyarmaton

955 millió forint rendkívüli minisztériumi támogatásból létesülhet új tanműhely a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskolában – számolt be Balla Mihály a  nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán.

A nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője, valamint Gembiczki Ferenc, a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum kancellárja, és Tanka Ágnes, a balassagyarmati Szondi György Technikum és Szakképző Iskola intézményvezetője közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a közel egymilliárd forintos összegből egy új, korszerű, a 21. század szakmai igényeit is kielégítő tanműhelyt hoznak létre, illetve beszerzik a szükséges gyakorlati munkaeszközöket is.

Balla Mihály kiemelte: a fejlesztésnek köszönhetően a gépjármű mechatronikai, épületgépészeti és gépészeti informatikus szakmáknak a megyében egyedülálló képzése indulhat el 2023 májusában. A képviselő ismertetése szerint a projektre szánt összeget még december végén átutalták az iskolának, melynek így lehetősége nyílik a gépjármű és gépészeti szakmák legmagasabb szintű középfokú oktatására.

Ez a képzés alkalmassá teszi a fiatal szakembereket – a klasszikus alapszakmák mellett – a hibrid és elektromos autók szervizelésére, illetve ezek gyártási folyamataiban való részvételére is. Balla Mihály hozzátette, hogy az intézmény további mintegy 350 millió forint támogatásban részesül majd, melyből az iskola teljes energetikai és informatikai korszerűsítése is megvalósul.

Nyitókép: facebook.com/gabor.csach

Ha tetszett a cikk, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek