Egyenként dobálta el a lopott holmit

Nagy értéket remélt, de végül semmire se ment a táskával.

Tarkón vágta áldozatát, majd a földön fekvő férfi táskáját magához véve szaladt el az a 32 éves, román állampolgárságú gyanúsított, akit részben kamerafelvételek segítségével fogtak el a rendőrök.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. február 19-én késő este, mely szerint Kecskeméten, a Vak Bottyán utcában kiraboltak egy 60 éves férfit. A sértett a nyomozóknak elmondta, hogy járdán sétált hazafelé, amikor egy ismeretlen mögé lépett és tarkón vágta. Az áldozat az ütés következtében elesett, bántalmazója pedig kihasználva a lehetőséget, elvette a földön fekvő férfi táskáját, majd a városközpont irányába elszaladt.

A helyszíni szemle során kiderült, hogy a rabló – elég egyedi módon – megszabadult a táskától és tartalmától: futás közben kutatta át a táskát, és az abban lévő tárgyakat a menekülési útvonalán egyenként eldobálta, végül megszabadult a táskától is. A nyomozók a szemle során egyenként gyűjtötték be a sértett holmikat: két adathordozót, különféle USB-kábeleket, gyógyszereket, iratokat és kézfertőtlenítőket.

A rendőrök a kamerafelvételek alapján forrónyomon indultak az ismeretlen tettes felkutatására. Széleskörű adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeként – a lakosságtól és a helyi városrendészet munkatársától kapott információk segítségével – tegnap délután elfogták és őrizetbe vették a rablás bűntett elkövetésével gyanúsítható 32 éves férfit. A román állampolgárságú elkövető a kihallgatása során beismerő vallomást tett.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

Révhegyi Andrea

Forrás: hiros.hu

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek