Egyesült Államok: eljött a negyedik hullám

Még nagyon sok millió embert kell beoltani az Egyesült Államokban, addig óvatosságra kérik a vezetők az állampolgárokat.

Miközben már a koronavírus járvány negyedik hulláma sújtja az Egyesült Államokat, a szakértők arra kérik a pandémia miatt kimerült lakosságot, hogy maradjanak éberek – írta keddi cikkében a The Hill című hírportál. Az MTI által szemlézett írás szerint az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban naponta átlagosan 65 000 új fertőzöttet regisztráltak a múlt héten. A The Hill beszámolója szerint ez napi 10 000 esettel több, mint amennyit a két héttel ezelőtti mélypont idején regisztráltak, azonban bőven a harmadik fertőzési hullám csúcsa alatt van. Januárban ugyanis volt olyan időszak, amikor napi 250 000 pozitív esetet mutattak ki.

„A munkánk még korántsem ért véget. A Covid-19 elleni háborút nem nyertük meg. Ez halálosan komoly” – mondta Joe Biden amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban, azt követően, hogy a CDC igazgatója arra kérte az embereket, hogy továbbra is tartsák be a vírus miatt elrendelt korlátozásokat. „Ha most lankadni hagyjuk a figyelmünket, akkor a vírushelyzet súlyosbodni fog” – fogalmazott Rochelle Walensky.

A Covid-19 esetek az államok mintegy felében nőnek, kiemelkedő mértékben New Yorkban, Michiganben, New Jersey-ben, Connecticutban és Pennsylvaniában. A tudósok szerint az új esetek ismételt emelkedését a koronavírus mutációinak megjelenése okozza, különösen a brit variáns. A CDC adatai azt mutatják, hogy Floridában ez a törzs felelős az új esetek 13 százalékáért, New Jersey-ben pedig az esetek 9 százalékáért. A cikk szerint az is hozzájárul az új fertőzések számának növekedéséhez, hogy az amerikaiak kevésbé fegyelmezettek, mint korábban voltak, illetve egyes államok enyhítették a korlátozásokat, több helyen például eltörölték a kötelező maszkviselésről szóló rendeletet.

„Ha kimegyek az utcára Bostonban, az éttermekben és a boltokban is zsúfoltságot látok. Tudtuk, hogy amikor elkezdik újranyitni az üzleteket, több társadalmi és fizikai interakció lesz” – mondta a lapnak a Harvard Orvosi Iskola egyik szakorvosa. Abraar Karan hozzátette: azt reméli, hogy ezúttal jobban kezelik majd az újabb hullámot, amely szerinte elkerülhető lett volna.

Mindeközben a koronavírus elleni vakcinával beoltott amerikaiak száma naponta több mint 2 millió fővel emelkedik. A CDC adatai szerint eddig több mint 17 millió adagot adtak be Kaliforniában és több mint 11 milliót Texasban. A kisebb államok esetében – mint például Új-Mexikó, Connecticut, Dél-Dakota, Alaszka vagy Maine – a lakosság több mint egyharmada kapott már legalább egy adag oltást. Életkor szerint az idősebb korosztályban a legmagasabb az átoltottság aránya, akik a veszélyeztetettség miatt elsőbbséget élveztek az elmúlt hónapokban. Szakemberek szerint még sok millió amerikait kell beoltani ahhoz, hogy az Egyesült Államokban elérjék a nyájimmunitást.

„Még legalább hat-nyolc hétnek el kell telnie, hogy elérjük azt a szintű átoltottságot. Már majdnem ott vagyunk. Most nem adhatjuk fel” – mondta Celine Gounder, a Biden-adminisztráció Covid-19 tanácsadó testületének tagja.

Az egyre több beoltott idős embernek, illetve a magas szintű korházi ellátásnak köszönhetően csökkent a koronavírus miatt elhunyt amerikaiak száma. November óta először fordult elő a múlt héten, hogy ezernél kevesebb ember halt meg a vírus miatt egy nap alatt. A kórházakban kezelt fertőzöttek száma 40 000 körül van, ami kevesebb, mint a januári adat.

Világ tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek