Egyiptom: Exodus – Istenek és királyok – BETILTVA!

Egyiptomban betiltották az Exodus – Istenek és királyok című hollywoodi filmet, mert az iszlám tiltja a próféták ábrázolását. A Reuters hírügynökség azonban tudósításában emlékeztetett arra, hogy a muszlim országokban korábban is betiltottak olyan filmeket, amelyek bibliai alakokat ábrázoltak. Ez történt a Noé című eposszal is. A Russell Crowe főszereplésével készült alkotást több országban is betiltották a Közel-Keleten, mert az iszlám tiltja a próféták ábrázolását.

exodus

A Ridley Scott rendezésében, Christian Bale főszereplésével készült Exodus az Ószövetség második könyvének feldolgozása, amely arról szól, hogy Mózes kivezeti a zsidókat Egyiptomból. A 140 millió dollárból forgatott filmet bírálatok érték kortévesztés, illetve amiatt, hogy túlnyomó részt fehérbőrű színészek játsszák a főbb szerepeket. Marokkó állítólag szintén betiltotta a 20th Century Fox két hete bemutatott produkcióját, amely eddig 107 millió dolláros jegybevételre tett szert.


Hasonló cikkek