Egymással szemben állt meg két vonat

Emberi mulasztás vagy műszaki hiba okozta a vasúti balesetnek számító eseményt?

Egymással szemben haladt két személyvonat szerda reggel ugyanazon a vágányon Mosonmagyaróvár térségében; a szerelvényeket egymástól mintegy hétszáz méterre megállították, nem történt baleset – közölte a Mávinform az MTI-vel.

A vasúttársaság azt közölte, hogy a mosonmagyaróvári állomáson a Tatabányáról Rajkára tartó, Győrből 6.48-kor továbbindult személyvonat a tiltó jelzés ellenére nem állt meg, és áttért az ellenkező irányból, Hegyeshalomból Győrbe tartó személyvonat részére fenntartott vágányra.

A két vonatot egymástól mintegy 700 méterre, időben megállították; baleset, személyi sérülés nem történt – írták, azonban hatósági vizsgálat indult.

A helyszíni vizsgálat végéig Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között mindkét vágányon szünetel a közlekedés, pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon késésekre kell számítani.

A budapesti Keleti pályaudvarról 6.40-kor Bécsen át Sargansba elindult railjet, valamint a többi nemzetközi járat Hegyeshalom és Győr között Csornán át, kerülőúton közlekedik, nem érinti Mosonmagyaróvárt.

Kiemelt képünk illusztráció!

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek