Egymilliós felajánlás érkezett a Covid-árvák számára

Napokkal ezelőtt Áder János és felesége, Herczegh Anita bejelentette: alapítványt hoz létre a Covid-járványban elárvult gyermekek részére. Rögtön meg is érkezett az első felajánlás, mégpedig szintén egy házaspártól.

Nem is akárkik csatlakoztak az első között az alapítványhoz: Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Opera igazgatója és felesége, Máthé Zsuzsa egymillió forintot ajánlott fel az alapítvány részére.

Mint bejegyzésében Máthé Zsuzsa írta:

„A köztársasági elnök úr és kedves felesége által ma bejelentett, Covid-árvákat támogató alapítvány javára, melynek szükségességéről több korábbi bejegyzésben is írtam, szeretettel ajánlunk fel mi is férjemmel, Ókovács Szilveszterrel 1 millió forintot. Négy gyermek szülei vagyunk, meggyőződésünk, hogy egy ilyen nehéz helyzetben közös társadalmi felelősséget szükséges vállalni.”

Az Ókovács-Máthé házaspár. Fotó: Facebook

Gratulálunk a nemes tetthez, csak üdvözölni tudjuk a nemes gesztust részükről. Remélhetőleg minél többen fogják a példájukat követni, minden társadalmi osztályból – hiszen a járvány senkit sem kímél, így mindannyiunk közös felelőssége, hogy minél előbb túljussunk rajta.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek