Egyre csak fejlődik Nagymágocs

Folyamatosak a pályázatírások és a fejlesztések a településen. Komfortos és minden igényt kielégítő, összetartó községet szeretnének teremteni. Újabb felújításba fogtak  

Ahogy arról korábban a Pannon Hírnök is beszámolt jelentős játszótérfejlesztést tervez a település. Ennek egy része már meg is valósult. Valamint az is kiderült, hogy biztosan épülhet kültéri, szabad edzést és mozgást biztosító fitneszpark a faluban, a Jókai utcában, ahol korszerűsített játszótér is van.

Elő kell teremteni azokat a feltételeket is, hogy használni tudják ezeket a fitneszgépeket. Ezért újítottuk meg az ott lévő játszótéri elemeket. Így most már az egész család egy helyszínen tudja aktívan eltölteni az idejét. A gyermekek az örömteli játékkal, az édesanyák pedig az általuk meghatározott fitneszgyakorlatokkal – mondta Szebellédi Endre, településvezető a radio7.hu-nak.

Ezenkívül például járdaszakasz építés is zajlik éppen a településen. A munkálatok október végéig készülnek el egy százhúsz méteres szakaszon. Ami első olvasatra nem tűnik soknak, ám mégis jelentős lépés az akadálymentesítés tekintetében. Ugyanis így a járdán babakocsival és kerekesszékkel is könnyebb, önállóbb és biztonságosabb lesz a közlekedés.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: illusztráció


Hasonló cikkek