Egyre környezettudatosabb Bordány

A Csongrád-Csanád megyei falu terveiről és törekvéseiről sokszor beszámoltunk már. Most pedig arról adhatunk hírt, hogy az Apraja–Falva Óvoda és Bölcsőde madárbarát intézményként a Szegedi Vadaspark mellé állt

Nem is akárhogyan támogatják kicsik és nagyok a parkot, ugyanis az újrahasznosításban is segédkezik a program, amihez csatlakoztak. Elhasznált olajt gyűjtenek, hogy azokat szakszerűen tárolva csökkenték a környezeti terhelést.

Az óvoda októberben indította el a környezettudatosság felé mutató programját egy országos céggel közösen. A mozgalom célja, hogy a családok az otthon elhasznált sütőolajat és sütőzsiradékot PET-palackban, az olaj eredeti flakonjában vagy befőttesüvegben lezárva cseppmentesen helyezhetik el az intézmény első udvarán található gyűjtőkukába. A „CseppetSem!” program nagy hangsúlyt helyez a környezetvédelemre, hiszen a nem megfelelően tárolt olaj súlyos szennyezéseket okozhat a csatornahálózatba vagy a talajba kerülve. Ez a szelektív gyűjtési rendszer azonban mindezt megelőzi. Az összegyűjtött olajat újrahasznosítják, biodízel-alapanyag készül belőle – írja a delmagyar.hu.

De hogyan kötődik ehhez a Szegedi Vadaspark?

Az intézmény előkertjében elhelyezett konténerbe lehet vinni az olajat. Minden összegyűjtött kilogramm olaj után 25 forintot kap, azt pedig madárbarát oviként a vadasparknak ajánlja.

Bízunk benne, hogy a lakosság körében ez népszerű és állandó leadási pont lesz, hiszen gyermekeink, utódaink tiszta környezete, jövője a mi kezünkben van. Ez remek lehetőség, reméljük, sokan élnek vele – nyilatkozta Lázárné Borbola Márta az óvoda intézményvezetője a lapnak.

Korábban már egy hasonló kezdeményezésről mi is beszámoltunk. Akkor Makón helyeztek ki használt olaj- és zsiradékgyűjtő konténereket.

Farkas Cs. Tekla

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek