Egyre népszerűbb a floorball Galántán

Szlovákiában 78 egyesület tevékenykedik, és közel nyolcezer aktív hódolója van a floorballnak. A galántai floorballklubban hat csapat 68 bejegyzett játékosa hódol a jégkoronghoz hasonló sportágnak. 

Galántán 2018-ban a klub a Szlovák Floorballszövetség hathatós támogatásával aktív szervezetté vált. Drozd Tibor, a Footballandia Polgári Társulás és az FBK Galanta United elnöke elmondta, 2019-ben már a szövetségi versenyekbe is beneveztek. „A megnevezésünkben szereplő United az azonos gondolkozású, egyforma véleményű, érzelmileg összeforrott közösséget jelenti. Ez a szó azt is nyomatékosítja, hogy klubunkat megközelítően fele-fele arányban látogatják magyar és szlovák nemzetiségű 5-18 éves fiatalok.”

A koronavírus-járvány miatt pillanatnyilag csupán online edzéseket tartanak a hét valamennyi napján. A látogatottság meglepően magas, a 68 bejegyzett játékoson kívül 60 zumba fitneszedző és aerobikozó, valamint a szülők is bekapcsolódnak a gyakorlásba.

„Nemrég nagy fába vágtuk a fejszénket, ugyanis a galántai FBK United edzőközpontjának a felépítését tűztük ki célul. Így színvonalasabb edzésekre lesz lehetőség, amelyek segíthetnek a jó eredmények elérésében is. A játéktér alkalmas lesz egyéb sportok, mint a foci, a röplabda és a gimnasztika űzésére is. A létesítményt saját erőforrásból, 80 ezer euró ráfordításával hozzuk létre. Mindemellett az alapiskolának, ahol a pálya lesz, évente 846 eurót fizetünk használati díjként tízéves időtartamra” – ecsetelte az elképzeléseket Drozd Tibor.

V4 Panoráma | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek