Egyre népszerűbb a nyugdíjbiztosítás

Az egyszeri díjas megtakarításokat keresők mintegy 30 százaléka a nyugdíjbiztosítást választotta – derül ki a K&H Biztosító idei első féléves adatokból készült friss elemzéséből.

A közlemény szerint a nyugdíjbiztosítások népszerűsége azzal is magyarázható, hogy 2014-től 20 százalék, maximum 130 ezer forint személyi jövedelemadó kedvezmény jár az ilyen megtakarítási forma mellé. Érdemes minél fiatalabb korban megkezdeni a spórolást: a K&H kalkulációi szerint évi 120 ezer forint megspórolt összeggel 30 év alatt 6 millió forintot is félre lehet tenni.

Az öngondoskodásra szükség is van a felmérések és a statisztikák szerint. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentése például “demográfiai sokkot” jelez előre. A fejlett országokban a következő évtizedekben várhatóan csökkenni fog a munkaerő állománya részben a technológiai fejlődés miatt, részben azért, mert a lakosság elöregedése tovább rontja a helyzetet.

“A nyugdíjbiztosítások esetében arról van szó, hogy amit aktív éveik alatt megspórolhatnak, azt a nyugdíjba vonuláskor kapják vissza, azaz saját maguknak adnak nyugdíj-kiegészítést a nyugdíjasok időskorukban. Az öngondoskodás lényegében befektetés a jövőbe” – idézi a közlemény Kuruc Pétert, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágvezetőjét.

Hozzátette: a jövő nyugdíjasainak érdemes figyelembe venniük, hogy a nyugdíjbiztosítások hosszú távon a betéti kamatoknál nagyobb összeget eredményeznek, ráadásul a nyugdíjbiztosítás együtt jár egy életbiztosítással is, ezért a biztosító tapasztalatai szerint egyre többen érdeklődnek az ilyen biztosítások iránt. A K&H Biztosítónál a rendszeres díjas új szerződések 40 százaléka már nyugdíjbiztosítás.

A K&H Biztosító – nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti, konszolidált, nem auditált – saját tőkéje 11,5 milliárd forint volt 2014. első negyedévének végén, a mérlegfőösszege 122,2 milliárd forintot ért el. A biztosítástechnikai eredménye 1,0 milliárd forint, az adózás utáni eredménye 0,8 milliárd forint volt.

MTI

Related posts:

  1. Egyre több magyar tanul Nagy-Britanniában Öt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai…
  2. Átalakul az irodahasználat, egyre gyakoribb az íróasztal-megosztás és a távmunka Átalakul az irodahasználat, egyre gyakoribb az íróasztal-megosztás és a távmunka…
  3. Az államtól várják a nyugdíjat a magyarok Magyarországon a megkérdezettek 76 százaléka szerint az állam feladata a…

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Yarpp


Hasonló cikkek