Egyre több horvát gyerek kerül állami gondozásba

Egyre több gyerek kerül gyermekotthonba Horvátországban, miközben csökkent a örökbefogadások száma – derült ki a horvát demográfiai, jóléti- és ifjúsági minisztérium 2017-es jelentéséből.

Az összegzés szerint 2017-ben 36 százalékkal nőtt az állami gondozásba került gyerekek száma az előző évhez viszonyítva, s az év utolsó napján 1172 gyermeket tartottak nyilván az intézményekben. Eközben az elmúlt 15 év távlatában a legkevesebb gyermeket fogadták örökbe tavaly, összesen 21-et.

Jasna Curkovic Keleva, a zágrábi gyermekotthon igazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a horvát törvények szerint hét évesnél fiatalabb gyermekek nem tölthetnének fél évnél hosszabb időt a gyermekotthonokban. A legtöbb ilyen korú gyerek azonban sokkal tovább tartózkodik ezekben az intézményekben. Több mint két éve eredménytelenül keresnek nevelőszülőket húsz, hét évesnél kisebb gyermek számára – mondta.

Ennek a legfőbb oka szerinte, hogy nincs elég nevelőszülő az országban. Többségük 65 év feletti, ezért már nem fogadhat gyerekeket, a középkorúak pedig inkább külföldön keresnek munkát, ahol idős embereket gondoznak. A fiatalok pedig egyáltalán nem mutatnak érdeklődést a gyermekgondozás iránt – húzta alá.

Az igazgatónő azt is elmondta, hogy 11 éve nem változtak a nevelőszülői díjak, ami 400 kuna (17 ezer forint) havonta, továbbá 2500 kuna (108 ezer forint) támogatás jár minden gyermek után. Curkovic Keleva szerint az új törvény, amely előírja a havi járandóság növekedését, változást hozhat a rendszerben.

Katarina Bojsic, a nevelőszülők egyesületének elnöke azonban nem ilyen derülátó. A lapnak azt mondta, bár 2500 kunára nő a nevelőszülői díj havonta, a hivatásos nevelőszülők pedig 5000-6500 kunát is kereshetnek, utóbbiaknak felsőfokú végzettséggel kell rendelkezniük.

Nem hiszem, hogy az egyetem elvégzése után a fiatalok gyerekeket akarnak majd gondozni – fogalmazott, majd hozzáfűzte, hogy bár a hagyományos nevelőszülőnek elég ha középfokú végzettsége van, a korkülönbség gyermek és nevelőszülő között nem lehet több mint 50 év.

A jelentés szerint 2016-ban Horvátországban 987 hagyományos nevelőszülőt tartottak nyilván: fele közülük 55 év feletti volt, egyharmaduk pedig mindössze általános iskolai végzettséggel rendelkezett.

Az örökbefogadások száma évről évre csökken. A zágrábi intézetből 2013-ban még 30 gyereket fogadtak örökbe, tavaly már csak egyet. Az ok a bizonytalan családjogi törvényben keresendő a fent említett intézet igazgatója szerint.

MTI