Egyre több iskolában van már távoktatás

Tíz és húsz között van azon iskolák száma, ahol részlegesen – egy-egy osztályt érintve – digitális oktatásra kellett átállni a koronavírus-járvány miatt – mondta a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Horváth Péter közölte: mindent összevetve hatékonyabb úgy az oktatás, hogy csak abban az esetben állnak át digitális oktatásra, ha felüti a fejét a járvány az adott iskolában.

A mostani helyzet mindenkitől nagyobb fegyelmet kíván – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy sem a gyerekeknek, sem a tanároknak nem könnyű most.

A kormányzati ajánlásokat, amelyek például arra vonatkoznak, hogy az iskolák halasszák el ünnepségeiket, minden intézménynek saját magára kell “értelmeznie”, a szalagavató elhalasztásával kapcsolatban ugyanakkor nagy egyetértés látszik – tette hozzá.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek