Egyszerre több beruházást is átadtak Bocskaikertben

Bocskaikertben utcák újultak meg, járdák épültek, kibővült a mini bölcsőde – ezt is ünnepelték az idei Mézfesztiválon.

 

Szőllős Sándor Bocskaikert polgármester

 

Sok fejlesztési elképzelés van még Bocskaikertben

 

A szeptember 4-i rendezvényen Szőllős Sándor polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: Bocskaikert erős település, hiszen amellett, hogy remek közösséggel rendelkezik elmondható az is, hogy a lakosságszám és a megvalósult beruházások tekintetében is egyértelmű fejlődés jellemzi.

Tasó László, a térség országgyűlési képviselője is jelen volt, aki beszédében hangsúlyozta, a jövőt illetően – a várható nehézségek ellenére is – sok fejlesztési elképzelés van még Bocskaikertben.

 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke

 

Hajdú-Bihar megye akkor egész, ha egyetlen település sem hiányzik

 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig ezen az eseményen nyújtotta át a településnek a megyei összetartozást szimbolizáló Bocskai-szablyát, valamint a hajdú-bihari egységet kifejező, fából készült Hajdú-Bihar megye puzzle-t. Hangsúlyozta, hogy a kirakó csak akkor állhat össze, ha minden eleme megvan; Hajdú-Bihar megye is csak akkor egész, ha egyetlen település sem hiányzik. Hozzátette: a települési együttműködések nagyon fontosak, hiszen így lehet megyénk erős közösség.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek