Egyszerűsödik az e-kárbejelentő használata

A digitális fejlesztés meggyorsítja a kárkifizetést.

A MABISZ központi nyilvántartásából már két adat megadásával automatikusan kitöltődnek az e-kárbejelentőben a biztosítási szerződéses mezők az újabb fejlesztésnek köszönhetően – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel csütörtökön.

Megjegyezték: az e-kárbejelentő legújabb verziójában magánszemélynél elegendő beírni a szerződő születési dátumát és a jármű rendszámát, jogi személy esetében pedig a szerződő adószámát és a jármű rendszámát. Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 350 ezren töltötték le, és 8000-nél több kárbejelentés érkezett 2020-ban az applikáción keresztül – ismertette a MABISZ. Tavaly közel 20 százalékkal növekedett a kárbejelentési csatorna használata a megelőző évhez képest – tették hozzá, utalva arra, hogy azt a biztosítók egyöntetűen elfogadják.

Az e-kárbejelentő a megjelenése óta több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül. Egyebek mellett bővült a beküldhető képek száma, illetve mára olyan helyzeteket is kezelni képes, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással. A szövetség közleménye szerint a folyamatos fejlesztések célja, hogy bővítsék a bejelenthető káresetek típusát, pontosabb adatokat kapjanak a biztosítók, valamint tovább csökkenjen az átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési idő. A kontaktmentes digitális kárbejelentés használata révén a kárrendezés és a kifizetés ideje is csökken – mutatott rá a MABISZ.

Üzlet | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek