Elárasztották Baját a récék

Aki szereti a madarakat, mindenképpen érdemes ellátogatnia Bajára. Hegyi récéket, tőkés récéket és barna fejű barátrécéket láthatunk a Türr István-kilátónál.

A Dunára általában október-november tájékán érkeznek meg északról az itt telelő récefajok. Az egyik ilyen a hegyi réce, melynek kisebb csapatát most egészen közelről figyelheti meg az, aki a Türr István-kilátóhoz sétál Baján. A Dunán több récefajt is láthatunk a part mentén úszkálni, például a jól ismert tőkés récéket és a barna fejű barátrécéket- imertette a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. .

A hegyi réce a tőkés récénél kicsit kisebb, Eurázsia északi részén tengeri és tundrai élőhelyeken fészkelő bukóréce. Alapvetően tengerpartokon telel, ősszel és tavasszal rendszeresen átvonul az országon, de kisebb számban a telet is nálunk töltik a Dunán, Balatonon és a nagyobb halastavakon. Általában egyesével vagy kisebb csapatokban látható.

A nászruhás gácsérok fekete feje zöldes csillogású, szemük sárga, a mell és a test hátulsó része fekete, a testoldal fehér, míg a hát szürkésfehér, finoman sávozott. Halványszürke csőrük végén fekete folt van. A tojók leginkább arról ismerhetők fel, hogy a csőrtövüknél a tollazat fehér. Sötétebbek, mint a gácsérok, a testoldaluk sem fehér.

A hideg miatt egy kisebb hegyi réce csapat egészen behúzódott a városba Baján az elmúlt napokban, így most bárkinek lehetősége van meglesni őket a Türr-kilátó környékén. – írja a baon Bács- Kiskun Megyei Hírportál

Juhász Márta

Ha tetszenek a Közlemények, tudósítások és hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon

 


Hasonló cikkek