“Elbagatellizálta a román sajtó a székelyek 53 kilométeres menetét”

Izsák Balázs szervező szerint a hétvégi székelymenet elérte célját. Sokaknál még mindig tart annak az eufóriának az érzése, amely a menetelés alatt alakult ki – mondta a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Elérte célját a Székelyek nagy menetelése – jelentette ki hétfőn Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.

A menetelést szervező SZNT elnöke sikerként könyvelte el, hogy kialakult az 53 kilométeres összefüggő menetoszlop az út mentén, és a székelyföldi demonstrációra a nemzetközi sajtó is felfigyelt.

Izsák Balázs szerint a megmozdulás a közösség belső kohézióját, erejébe vetett hitét is erősítette. Hozzátette, hogy sokaknál még mindig tart annak az eufóriának az érzése, amely a menetelés alatt alakult ki, és egyre-másra biztató üzeneteket kap. “Fontos, hogy azt az energiát, ami most az emberekben felhalmozódott, értelmes cselekvéssé tudjuk alakítani” – nyilatkozta az elnök.

Izsák Balázs elmondta, hogy a menetelés kiáltványát hamarosan eljuttatják Bukarestbe, és abban bíznak, hogy megkezdődik a párbeszéd Székelyföld autonómiájáról a kormánnyal és a román politikai osztállyal.

Az elnök szerint a román hatóságok egyelőre tudatosan elbagatellizálták az eseményt, és e hatósági hozzáállásnak a következménye az is, hogy a román sajtó sem szentelt tág teret a menetelésnek. “Ebben a kérdésben a sajtó is a kormányhoz igazodik. A kormány pedig úgy gondolja, azzal csökkentheti a megmozdulás jelentőségét, ha nem beszél róla. Ezt csak rövid ideig lehet csinálni” – vélekedett Izsák Balázs.

MTI

Related posts:

  1. Véget ért a Székelyek menete: tízezrek vonultak az autonómiáért Berecktől Kökösig 55 kilométer hosszú felvonulással tüntettek a székely autonómiáért…
  2. Székelyek Nagy Menetelése: jó irányba haladnak az előkészületek A Marosszéki Székely Tanács kedden ülést és lakossági fórumot tartott,…
  3. A románok is beszámoltak a Székelyek nagy meneteléséről Több hírtelevízió élő képeket mutatott róla, és a helyszínről tudósított….

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Yarpp


Hasonló cikkek