Elbúcsúzott Mario Draghi az EKB éléről

Nyolc évig vezette az Európai Központi Bankot, a 2008-as globális pénzügyi válság után megmentette az eurót; a leköszönő Mario Draghit – nagyrabecsülésük jeleként – európai vezetők, és az EKB dolgozói búcsúztatták Frankfurtban.

A német kancellár Draghi leghíresebb beszédét, az úgynevezett “Whatever it takes” felszólalását idézte fel.

Emlékszem 2012 júliusára, amikor mandátuma elején kijelentette; bármi áron megmenti az eurót. Ez az a leghíresebb mondat, amire mindenki emlékezni fog az ön hivatali idejéből – fogalmazott Angela Merkel.

A francia elnök is Draghi híres kijelentését, és annak pragmatikus megvalósítását emelte ki a búcsúztatón.

– Három szó; “bármi áron megmentem“. Három szó, ami erősen és tisztán kifejezi az euró múlhatatlanságát. Egyúttal az ellenőrizhetetlennek hitt pénzügyi piacok kordában tartására irányultak – elevenítette fel Draghi határozottságát Emmanuel Macron.

November 1-jén, a Nemzetközi Valutaalap éléről érkezett Christine Lagarde követi őt az EKB elnöki tisztségében.

Bárki, aki ismer téged Mario, annak számára kristálytiszta, hogy minden amit tettél, a mögött az európaiak iránti mély elkötelezettség áll – szólt elődjéhez Lagarde.

Mario Draghi búcsúbeszédében felhívta az euróövezeti vezetők figyelmét arra, hogyegyüttműködéssel meg lehet védeni az európaiak érdekeit a világgazdaságban, lehet dacolni külföldi hatalmak nyomásával, lehet formálni a globális szabályokat úgy, hogy tükrözzék az európai normákat. A globalizált világban a szuverenitás megosztása vezet a szuverenitás megszerzéséhez” – húzta alá.

A ceremónia zárásaként felcsendült az európai himnusz a színpadon.

forrás: euronews


Hasonló cikkek