Életműdíjat kapott Tóth Tibor a kisvárdai színházi fesztiválon

Kiosztották a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja díjait a kilencnapos rendezvénysorozat zárónapján, szombaton. A színházi seregszemlén a szakmai bizottság Életműdíjat adományozott Tóth Tibor és Venczel Valentin színművésznek.

Tóth Tibor Jászai Mari-díjas felvidéki magyar színművész, színigazgató 1966-ban született a felvidéki Királyhelmecen. A kassai Thalia Színházban dolgozott színpadtechnikusként, segédszínészként. majd a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. A kassai Thalia Színház tagjaként művészeti vezető lett. Szabadúszóként dolgozott több magyarországi színházban is, a soproni Petőfi Színház tagja és a komáromi Jókai Színház tagja, igazgatója is volt.

Venczel Valentin Aase-díjas vajdasági magyar színművész, rendező, színigazgató 1952-ben született a vajdasági Nagybecskereken. Diplomáját az újvidéki Művészeti Akadémián, majd az Újvidéki Színház tagja lett, 1987-ben alapító tagja a topolyai Tápszínháznak. A kaposvári Csiky Gergely Színházban is játszott, és az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze, 2013-tól az Újvidéki Színház igazgatója.

A fesztiválon az EMMI fődíját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Amikor telihold ragyog a turkáló felett című játéka kapta, írója és rendezője Radu Afrim.

A legjobb rendezésért járó díjat két előadásért ítélték oda: Füst Milán Boldogtalanok című darabjáért a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadásában Albu István, Henrik Ibsen Nóra című darabjának a kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában pedig Botond Nagy kapott elismerést. A legjobb társulati munka díját a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház kapta a Domonkos István művei alapján készült Szedjetek szét című előadásért.

A szakmai zsűri Különdíját kapta a nagyváradi Szigligeti Színház Gianina Cărbunariu A tigris című előadása.

A legjobb női alakítás díját Kányádi Anna, a legjobb férfi alakításét Pálfi Ervin kapta. A legjobb női epizodista Éder Enikő, a legjobb férfi epizodista Gerner Csaba lett. Kiemelkedő alakításáért a Polgármester díját kapta Benedek Ágnes.

Kisvárdán fontosnak tartják a fesztivál folytonos megújulását, a fiatalok jelenlétét. A Teplánszky-díj idei kitüntetettje Kali Ágnes lett dramaturgi munkájáért.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kultúráért felelős államtitkárának a fesztivál megnyitóján tett bejelentése szerint a tárca 30 millió forintos támogatási keretéből, az idei fesztivál valamennyi határon túli résztvevője jelmezgyártási támogatást kap – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Forrás: ujszo.com

Nyitókép forrása: Jokai.sk

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek