Elfogadják a szlovák védettségi igazolványt három országban

A Cseh Köztársaság, Magyarország és Ausztria is el fogja ismerni a szlovák oltási tanúsítványt, jelentette be pénteken Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter

Örülök, hogy megvannak az első eredmények. Miután tárgyaltam magyar kollégámmal, Szijjártó Péterrel, bejelenthetem, hogy a déli szomszédaink el fogják ismerni a szlovák oltási igazolásokat, ugyanez érvényes Csehországra és Ausztriára is – közölte Korčok az ma7.sk szerint.

Azt a portál szerint nem részletezte, hogy az említett országok mikortól fogadják el a szlovák tanúsítványt. Korčok egyben felhívta a figyelmet, hogy Ausztria csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott védőoltásokat ismeri el.

Szerinte ez azt jelenti, hogy „azokra az Ausztriába utazó szlovák állampolgárokra, akik a Szputnyik V vakcinával oltatják be magukat, vonatkoznak az itt érvényes korlátozások, vagyis az országba való belépéskor tesztet kell majd felmutatniuk, vagy egy igazolást arról, hogy átestek a COVID-19 betegségen” – részletezte a szlovák külügyminiszter, hozzátéve: a WHO által jóváhagyott kínai Sinopharm vakcinát Ausztria is elismeri.

Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek