Elfogták a csallóközcsütörtöki robbantókat

A dunaszerdahelyi és nagyszombati rendőrök, valamint a nagyszombati rohamrendőrök múlt hét keddi razziája során előállítottak két, 27 és 31 éves férfit. A megbízott nyomozó lopás különösen súlyos bűncselekménye, valamint dolog elleni erőszak bűncselekménye ügyében indított eljárást ellenük – tájékoztatott Zlatica Antalová, a nagyszombati kerületi rendőrség szóvivője.

A két gyanúsított a gyanú szerint január 12-én, kora reggel érkeztek a dunaszerdahelyi járásbeli Csallóközcsütörtök községbe. A kölcsönzött Volkswagen Passat gépkocsit a helyi élelmiszerüzletnél parkolták le. Az itt található bankautomatába egy gázpalackból robbanókeveréket engedtek, majd távirányítással felrobbantották. A robbanás a bankautomata mellett az épületet is megrongálta. Az egyik férfi bement az üzletbe a dobozokért, melyekben a készpénzt tárolják, majd közösen távoztak a tett helyszínéről. Több százezer eurót zsákmányoltak, emellett mintegy 28 000 euró értékű kárt okoztak.

A rendőrök intenzív nyomozásba kezdtek a tettesek után. A helyszínen értékes bizonyítékokat rögzítettek, és 3 házkutatást is végeztek Galántán, valamint Jóka községben. Megtalálták és lefoglalták a készpénz egy részét, valamint a Volkswagen Passat-ot is. A rendőrségi közlemény szerint a rendőrök a razzia során önvédelemből elpusztítottak két, „harcikutya-fajtákhoz” tartozó ebet.

A két férfit őrizetbe vették, a nyomozó indítványozta az előzetes letartóztatásukat. Elmarasztaló ítélet esetén 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. A gyanúsítottakkal összefüggésben a rendőrség más ügyekben is nyomoz.

Kövessen minket: Facebook

Külhon | Pannon Hírnök

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek