Elfogták a Dombrádon holtan talált nő élettársát

A férfit a szabolcsi nyomozók halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

 

 

Dombrádon az egyik rokonánál bújt el a 23 éves L. Cs., miután 2020. június 5-én olyan súlyosan bántalmazta élettárást, hogy a nő belehalt sérüléseibe. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya elfogatóparancs alapján kereste a dombrádi férfit, a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A Kisvárdai Rendőrkapitányság Dombrádi Rendőrőrsének munkatársai fogták el a férfit 2020. június 7-én egyik rokona házában, ahová a bűncselekmény elkövetése után elrejtőzött. Elfogása és előállítása utána L. Cs.-t halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanújával miatt hallgatták ki a nyomozók gyanúsítottként. A férfi beismerte tettét, amit elmondása szerint féltékenységből követett el. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

police.hu

Korábban: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. június 5-én 17 óra 55 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy 24 éves nőt dombrádi otthonában holtan találtak. Az elsődleges adatok szerint a nő halálát idegenkezűség okozta. A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.


Hasonló cikkek