Elfüstölt egy jobbikos gránát az Országgyűlésben

Tűz ugyan nem, de milliós kár keletkezett.

Füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában szerdán – tudta meg az MTI. Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bencének, a Jobbik szakértőjének kezében „beindult” egy füstgránát.

Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző rendszert és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában emiatt milliós nagyságrendű kár keletkezett – mondta a sajtófőnök. Hozzátette: az intézkedési jogkörrel rendelkező V. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen vizsgálják az esetet, az elkövetőket a rendőrök visszatartották, kihallgatásuk folyamatban van.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az Országgyűlés Irodaházában füst keletkezett. A jelenlegi információk szerint az épületben jogszerűen tartózkodók környezetében tisztázatlan körülmények között egy pirotechnikai eszköz lépett működésbe, amely beindította az épület tűzvédelmi rendszerét. A rendszer helyreállítása folyamatban van – tette hozzá.

A szóvivő tudatta: az országos rendőrfőkapitány az eset körülményeinek vizsgálatára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki. A rendőrség további tájékoztatást a helyszíni szemle és a rendelkezésre álló adatok értékelése után adhat – tette hozzá.

Kiemelt képünk illusztráció!

 

HírMix | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek