Elhelyezték a Continental debreceni gyárának alapkövét

Hetedik magyarországi gyárát Debrecenben építi fel a Continetal csoport: a 100 millió eurós beruházás alapkövét hétfőn helyezték el a repülőtér melletti déli ipari övezetben.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára mérföldkőnek nevezte a beruházást, amelyet 34,5 százalékos intenzitással, mintegy 10,6 milliárd forinttal támogatott a magyar kormány.

Az államtitkár elismeréssel szól arról a gazdasági fejlődésről, ami az utóbbi években jellemzi a várost, megítélése szerint az ország egyetlen régiója sem fejlődött olyan mértékben, mint Debrecen és térsége.

A kormánynak megfogalmazása szerint ugyanakkor ambiciózusabb terve van annál, mint hogy Debrecen autóipari központ legyen, a városnak közép-, de akár már rövid távon is, “az ország második fővárosává kell válnia az élet minden területén”.

Magyar Levente külön kiemelte: el kell érni, hogy a debreceni repülőtér a térség legfontosabb, legnagyobb forgalmú repülőtere legyen, amihez a kormány minden támogatást megad.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a Continental a beruházással 450 új munkahelyet teremt Debrecenben. Az alkalmazottak egyharmada egyetemi, kétharmada középfokú végzettségű lesz – jelezte a polgármester.

Lukas Juranek, a debreceni gyár vezetője hozzátette: a legfontosabb számukra a magasan képzett helyi munkaerő, amelynek biztosítására máris jó kapcsolatot alakítottak ki a Debreceni Egyetemmel és a helyi szakképzési centrummal.

Stephan Rebhan, a Continental erőátviteli divíziójának vezetője elmondta: a debreceni gyárban egyebek mellett automata sebességváltókat, elektronikus vezérlőegységeket, szenzorokat gyártanak majd.

A munkatársak toborzását megkezdték, főleg villamos-, gépész-, ipari mérnököket, robotikával, szoftverfejlesztéssel foglalkozó szakembereket keresnek – fűzte hozzá.

Hans-Jürgen Braun, a Continental központi elektronikai gyárának vezetője azt mondta, hogy “nagyon modern, világszínvonalú létesítmény” lesz a debreceni gyáruk, megfelel a 4.0 elvárásoknak mind a digitalizáció, mind a robotika terén, és a jövőben bővíthető lesz.

Az alapkőletételi ünnepségen a gyárlapítás dokumentumait tartalmazó időkapszulát egy robot szállította és helyezte el, majd  az ünnepség szónokai jelképes kapavágással elindították a beruházást.


Hasonló cikkek