Elhunyt a tanórán áramütést szenvedett érsekújvári diák

A 18 tizennyolc éves Lukáš december elején szenvedett súlyos áramütést egy iskolai szakgyakorlaton.

A Markíza TV információi szerint a fiatalember még vasárnap hunyt el, bár az agyműködése már korábban leállt.

Lukáš testét egy iskolai gyakorlat során érte egy mintegy 400 voltnyi erősségű áramütés. Rajta kívül még tanára és 3 diáktársa tartózkodott a teremben.

A jelenlévők azonnal a segítségére siettek, megkezdték az újraélesztést, amelyet a kiérkező mentők is folytattak. A kórházba szállítás után mélyaltatásba helyezték a diákot, de agyműködése már nem tért vissza.

Az eset kapcsán mind a tanár, mind az iskola felelőssége felmerült. A diákok egy nyílt levélben tiltakoztak a baleset után, azért, mert, mint állítják, teljesen elavult gépekkel kell dolgozniuk, például még a szocialista rendszerből itt maradt készülékeket használnak az órákon. Az iskola igazgatója, Lénárt Péter ugyanakkor leszögezte, nincsen semmi probléma a taneszközökkel, és kiállt alkalmazottja mellett, mondván, az nem hibázott a balesetet megelőzően.

Mind a rendőrség, mind a munkavédelmi hatóság vizsgálódik az üggyel kapcsolatban.

Forrás: ma7.sk

Fotó: Nový Čas


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek