Elhunyt Charles Portis, A félszemű szerzője

86 éves korában meghalt Charles Portis, A félszeműt (True Grit) is író remete western szerző. Halálról testvére, Jonathan nyilatkozott az Arkansas Democrat-Gazette-nek, melyben elmondta, hogy Charles Portis hétfőn hunyt el egy Little Rock-i kórházban; korábban Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála.

Portis Arkansasban született és nevelkedett, majd őrmesterként szolgált az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogságánál a koreai háború alatt. Később újságírókét dolgozott, míg végül 1964-ben főállású író lett. Leghíresebb regénye, A félszemű, mely egy 15 éves lány történetét meséli el, aki bosszút áll az apja meggyilkolása miatt, két filmadaptációt is megélt. A 1969-es változatért John Wayne Oscar-díat kapott, a 2010-ben bemutatott második filmet pedig a Cohen testvérek rendezték, a főbb szerepekben olyan színészekkel, mint Jeff Bridges és Matt Damon.

A szerzőről Stephen King és Arkansas kormányzója is elismerően nyilatkozott.

Forrás: The Guardian


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek