Elkészült a minibölcsőde Nagymágocson

A Csongrád-Csanád megyei község bölcsődéje még ki sem nyitott, máris teltházas a létszám, mely a növekvő intézményi igényről és a gyermeklétszám gyarapodásáról tanúskodik

Nemrégiben arról számoltunk be, hogy hamarosan felújításokat végeznek a település közkedvelt játszóterén, hogy ezzel is vonzóvá tegyék azt a családok számára. Most pedig újabb hírt közölhetünk: június elején nyílik a korszerű, nyolc férőhelyes mini bölcsi, amely nagy segítségére lesz a családoknak. Ráadásul két új munkahelyet is teremtettek vele.

A bölcsőde kiszolgálóhelyiséggel, a kicsik legnagyobb örömére, új játékokkal teli udvarral és harmonikus csoportszobával várja a nyitást. Mely néhány hét múlva bekövetkezik, így a szülők nyugodt szívvel állhatnak majd munkába.

Mindemellett pedig a jövőre nézve is van terve az önkormányzatnak: szeretne egy másik, nagyobb bölcsődét, mert folyamatosan nő rá az igény.

Az új bölcsőde felépítéséig a most kialakított minibölcsődében biztosítjuk a plusz 8 férőhelyet. A minibölcsőde a Mátyás király utca 26. szám alatt nyert elhelyezést, egy önkormányzati tulajdonban lévő családi házban. Önkormányzatunk bruttó 2,5 millió forintot fordított az infrastruktúra átalakítására, a Miniszterelnökség pedig bruttó 8 millió forinttal támogatta az eszközbeszerzést – számolt be róla Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere.

A pénzbeli támogatások mellett sokan segítettek önkéntesen a munkálatokban.

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek