Elkezdett törleszteni Kína: 30 millió dollárt adományoz a WHO-nak

30 millió dollárt adományoz Kína az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az új koronavírus okozta világjárvány elleni küzdelem támogatására, közölte Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő csütörtökön a Twitter oldalán – írja a 24.hu.

Az adománnyal a fejlődő országok egészségügyi ellátási rendszerét kívánják megsegíteni, mondta a szóvivő hozzátéve, hogy Kína márciusban már 20 millió dollárt adományozott a WHO-nak.

Április 14-én Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a WHO finanszírozását, mert szerinte az ENSZ szakosított szervezete nem megfelelően reagált a járványra. Azt állította, hogy az Egészségügyi Világszervezet elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezetője pedig elfogult Peking iránt.

Miután a múlt év végén Kínában sikerült visszaszorítani a koronavírust, Peking a járvány által sújtott országok megsegítésével igyekezett helyreállítani az egészségügyi válsághelyzet kezelése kapcsán megingott nemzetközi megítélését. A nemzetközi sajtóban “maszkdiplomáciaként” emlegetett kampány keretében Kína védőmaszkokat és más egészségügyi felszereléseket adományoz bajba jutott országoknak, illetve megkönnyíti ezen árucikkek szállítását az érintett területekre.

Azonban egyes megfigyelők a segítségnyújtó akciókat kritikusan értelmezik: úgy vélekednek, hogy Peking a járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatást kívánja ezzel az eszközzel feledtetni, hogy a nemzetközi közösség ne kérje számon Kínán a világjárvány kialakulását.


Hasonló cikkek