Elkötötte a főnöke autóját, nem jutott vele messzire

A gyanú szerint a 39 éves férfi elkötötte főnöke autóját, azonban egy pár kilométer megtétele után árokba borult vele. A balmazújvárosi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrséget 2020. november 22-én reggel értesítette egy férfi arról, hogy a gépkocsiját Újszentmargita külterületén, a tanyája mellet árokba borulva találta meg. A rendőrök a helyszínre mentek és rövid adatgyűjtést követően a látókörükbe került egy férfi, akit hamar kézre is kerítettek. A nyomozás adatai szerint a 39 éves hajdúdorogi lakos a sértett tanyáján dolgozott. Ugyan jogosítványa soha nem volt, mégis úgy gondolta, hogy szerencsét próbál és autóval megy vásárolni. A gyanúsított így vezetési tudás hiányában, munkaadója tudta nélkül indult el a kocsival. Nem jutott messzire, közel két kilométer megtétele után árokba borult. Nem sérült meg, de úgy döntött, hogy inkább hátrahagyja a kocsit és új munka után néz.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

police.hu


Hasonló cikkek