Ellenállónak bizonyult a német gazdaság

Mély nyomokat hagyott a koronavírus rajta, de Európa legerősebb gazdasága túlélte.

Ellenállónak bizonyult a német gazdaság a november óta fokozatosan szigorodó járványvédelmi korlátozásokkal szemben a Bundesbank rendszeres havi jelentésének hétfőn publikált legfrissebb kiadása alapján.

A Bundesbank megítélése szerint az év utolsó negyedévében a német gazdasági teljesítmény „többé-kevésbé stagnált”, ami óvatos derűlátásra ad okot az idei kilátásokat illetően. A bank közgazdászai „bátorító jeleket” vélnek felismerni abban, hogy az év vége felé bevezetett korlátozó intézkedések nem fogták vissza túlzott mértékben a már megindult növekedést. Ez elsősorban a legutóbbi korlátozások által kevéssé érintett termelőiparnak volt köszönhető – mutat rá a dokumentum.

A Budesbank számos gazdasági elemző lendületes növekedést jelző idei prognózisára utalva azonban hangsúlyozza, hogy a kilátásokat számos kockázati tényező árnyékolja be, ezek közül is a legnagyobb súllyal a járvány nehezen megítélhető további lefolyása. „Amennyiben a fertőzések száma nem csökken jelentős mértékben és a gazdasági élet korlátozásai még hosszabb ideig fennmaradnak, vagy esetleg szigorodnak, az komoly visszaesést is okozat” – fogalmaz a Bundesbank jelentése.

A Bundesbank havi jelentésében megállapítja, hogy a koronavírus-járvány mély nyomokat hagyott az ország gazdasági teljesítményén 2020-ban. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes számításait idézve rámutat, hogy tavaly 5,0 százalékkal, naptári kiigazítással 5,3 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék, ami nagyságrendben csak a globális gazdasági és pénzügyi válságot követő 2009-es 5,7 százalékos GDP-csökkenéshez mérhető.

Ellentétben azonban az akkori visszaeséssel, a mostani teljesítménycsökkenés elsősorban a személyes érintkezéssel működős szolgáltatóipari ágazatokat, a vendéglátást és a kiskereskedelmet érintette a legsúlyosabban. Voltak viszont olyan ágazatok is, mint például az építőipar és az online kiskereskedelem, amelyek növekedést tudtak produkálni.

A mostani teljesítménycsökkenés abban is különbözött a 2009-estől, hogy az export és a beruházások mellett még a lakossági fogyasztási is nagymértékben visszaesett.

Novemberben az előző havihoz képest 1,25 százalékkal nőtt szezonális kiigazítással az ipari termelés a Bundesbank szerint, az október-novemberi átlag pedig 5,75 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévi átlagot. A beruházási javak termelése 7,25 százalékkal nőtt novemberben, a fogyasztási cikkeké viszont 1,25 százalékkal csökkent. A novemberi ipari termelés azonban a növekedés ellenére is még mintegy három százalékos elmaradásban volt a 2019 végitől.

Az ipari megrendelések 2,25 százalékkal nőttek novemberben az októberihez képest. Az október-novemberi átlag pedig 7 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévi átlagot, de meghaladta némileg a 2019 végi szintet is. A Bundesbank stabilnak ítélte meg a munkaerőpiacot a szigorodó járványvédelmi korlátozások ellenére is. Novemberben és decemberben nőtt valamelyest a részmunkaidőre bejelentett alkalmazottak száma, de csak töredékét érte el a tavaszi zárlat idején bejelentett számnak.

 

Gazdaság | Pannon Hírnök 


Hasonló cikkek