Ellopta a balatonfüredi orvos okosóráját – A GPS lebuktatta

A Veszprémi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat egy negyvennégy éves férfival szemben, aki 2019 novemberében az egyik orvos óráját tulajdonította el a balatonfüredi kórházból.

A vádirat szerint az elkövető 2019. november 10-én, délután, beteglátogatóban járt a szívkórház intenzív osztályán, amikor észrevette az orvosnak a beteg melletti polcon felejtett, mintegy 100 000 forint értékű okosóráját.

A sértett már délután észrevette, hogy hiányzik az órája, amelyet korábban az orvosi ellátás közben le kellett vennie, és mivel további kezelésre szorulókhoz ment, azt a beteg melletti tárolópolcon hagyta.

Az eltulajdonított óra azonban GPS-jelek kibocsátásával jelezni tudta a hollétét, így másnap, amikor a sértett a vádlott balatonfüredi munkahelye előtt haladt, telefonja érzékelte az óra által kibocsátott jeleket. Az orvos ezek után nyomban értesítette a rendőrséget, a kiérkező járőrök pedig a jeleket követték és rövidesen megtalálták az órát a férfinél, majd azt a sértettnek visszaadták.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és az elkövető próbára bocsátását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak.

ugyeszseg.hu

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek