Ellopta és eljátszotta beteg apósa pénzét, majd feljelentette saját magát a vádlott

Saját maga ellen tett feljelentést az a 46 éves büntetlen előéletű férfi, akit a játékfüggősége komoly bűncselekmény elkövetésére vitt rá.

A vádlott már hosszú évek óta élt élettársi kapcsolatban párjával, akinek a vádlott által is jól ismert és megbecsült, egyedülálló 72 éves édesapja súlyos betegség miatt kórházba került hosszabb időre.

A beteg édesapa ezalatt a lányát és lánya élettársát, a vádlottat bízta meg a háza rendben tartásával, mialatt őt kórházban ápolták. A beteg édesapa sértett a halálára is felkészülve megosztotta lányával a betegágyán, hogy a lakásában hol található a közel négy év alatt szerény nyugdíjából összespórolt három millió forint megtakarítása, egy alkalommal pedig, amikor a lány és a vádlott a lakásban jártak, a sértett lánya megkérte az élettársát, hogy segítsen neki megkeresni édesapja félretett pénzét, mivel azt nem találta azon a helyen, ahol édesapja elmondása alapján lennie kellett volna.

A vádlott így szerzett tudomást mind a megtakarított készpénzről, mind annak rejtekhelyéről, majd 2019 januárjában, amikor élettársával felment a sértett lakásába takarítani, az élettársa tudta nélkül jogtalanul eltulajdonította a három millió forint készpénzt, amit aztán online szerencsejátékon rövid idő alatt teljes egészében el is játszott.

Később megszólalt a vádlott lelkiismerete és 2019. február 5-én bement a kórházba élettársa édesapjához és bevallotta neki a lopást, s a pénz hiánytalan visszafizetésére is ígéretet tett, majd ezt követően saját maga ellen megtette a feljelentést a rendőrségen elismerve azt is, hogy ugyan kezelés alatt nem áll és soha nem is állt, de véleménye szerint játékfüggő.

A vádlott a bíróság elé állítás alapján tartott tárgyaláson is fenntartotta az őszinte, megbánó beismerő vallomását, elmondása szerint 44 napja már nem játszott szerencsejátékot és minden online szerencsejáték oldalon törölte magát, s a tárgyalásig már 555.000,- Ft-ot részletekben visszafizetett a sértettnek az ellopott pénzből.

A bíróság 2019. március 21-én kihirdetett ítéletében 1 év, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, s egyben elrendelte a pártfogó felügyeletét azzal, hogy kötelező magatartási szabályként előírta számára a pártfogó felügyelő részére történő beszámolást a játékfüggősége abbahagyásának alakulásáról és a sértett felé a kártérítés teljesítéséről, kötelezte ugyanis a bíróság a vádlottat arra is, hogy térítse meg a sértett részére a még fennálló 2.445.000,- Ft-os kárt. A vádlott számára a legnagyobb büntetést azonban azt jelentette, hogy élettársa az eset után megszakította vele a kapcsolatot és bár a tárgyaláson is többször bocsánatot kért tőle, nem hajlandó vele kibékülni.

A kihirdetett ítéletet a vádlott és a védője a tárgyaláson, míg az ügyészség három munkanap gondolkodási idő fenntartása után tudomásul vette az ítéletet, így az jogerős.


Hasonló cikkek