Elnök már nem lesz Clintonné, de író még lehet belőle

Azonban így is csak a második lehet a családban, ugyanis férje, Bill már két thrilleren van túl.

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter egy politikai thrilleren dolgozik együtt barátjával, Louise Penny kanadai írónővel. Az októberben megjelenő State of Terror című regény főszereplője egy frissen kinevezett női külügyminiszter, aki egykori riválisa szolgálatában kezdi meg munkáját – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Nem sokkal később terrortámadások „bolygatják meg a globális rendet és a külügyminisztert megbízzák egy csapat összeállításával, amelynek feladata a halálos összeesküvés kibogozása lesz”. A könyv az Egyesült Államokban a Simon & Schuster és a St Martin’s Press, míg Nagy-Britanniában és a világ többi részén a Pan Macmillan gondozásában jelenik meg. Clinton „valóra vált álomnak” nevezte közleményében, hogy Pennyvel dolgozhat együtt.

Hillary Clinton férje, Bill Clinton korábbi amerikai elnök már két thrillert is írt James Patterson amerikai bestselleríróval közösen. A 2018-ban megjelent Az elnök eltűnt című regény több millió példányban kelt el világszerte. A The President’s Daughter című könyv, amelynek középpontjában egy volt amerikai elnök áll, akinek elrabolják a lányát, idén nyáron jelenik meg.

 

Kultúra | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek