Először gyónni ment… – Hat évet kapott a táti plébános támadója

Először gyónni ment a táti plébániára a férfi, majd egy órával később visszatért és kirabolta a plébánost. Az Esztergomi Járásbíróság 6 év fegyházbüntetésre ítélte a tettest bíróság elé állítás keretében.

A férfi 2019. május 18-án délelőtt megjelent a táti Mindenszentek Római Katolikus Plébánián, a plébános ajtót nyitott, majd meggyóntatta. Gyónás után a vádlott közölte a plébánossal, hogy éhes, ezért a sértett 3000.- forintot adott neki, a vádlott pedig távozott. Egy órával később a férfi visszament a plébániához, bement az udvarra, majd a házba. A sértett kijött a szobájából, a vádlott pedig ismét enni- és innivalót kért. A plébános ételt csomagolt a vádlottnak, aki ekkor hirtelen a sértett felé fordulva közölte vele, hogy „nem akarja bántani, de neki pénz kell”. A vádlott és a sértett leültek, a plébános próbálta nyugtatni a férfit, de nem sikerült. A plébános végül átadta a nála lévő 30.000.- forint készpénzt a tettesnek, aki a pénzt eltette, majd azt mondta, tudja, hogy van még, adja oda a többit is.

A vádlott meg akarta kötözni a sértettet arra az időre, amíg átkutatja a szobát, de a sértett, hogy bebizonyítsa nincs több pénz a házban, segített a kutatásban. Egy hirtelen pillanatban a sértett kifutott a plébánia udvarára, de a vádlott utána sietett és dulakodni kezdett vele, a plébánost a ház oldalához nyomta, majd megpróbálta visszavinni a házba, de nem sikerült. A sértett kiszabadult és kifutott az utcára, ahol segítségért kiáltott, mire a vádlott a plébániakert hátsó irányába elmenekült.

Az Esztergomi Járásbíróság 2019. május 22-én bíróság elé állítás keretében zsarolás bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, mint visszaesőt 6 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit és 8 évre eltiltotta a közügyektől. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a férfi beismerését, súlyosító körülményként pedig a büntetett előéletét, az idős ember sérelmére elkövetett bűncselekményt és azt, hogy az elkövetéskor feltételesen volt szabadlábon és más büntetőeljárás hatálya alatt is állt.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.


Hasonló cikkek