Emelkedő forgalomban erősödött a BUX a héten

Emelkedő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 614,92 ponton zárt pénteken; 351,25 ponttal, 0,85 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

    A részvénypiac forgalma 82,53 milliárd forint volt az előző heti 75,89 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte: a magyar tőzsdeindex oldalazott a héten. A BUX-nak az elmúlt napokban sikerült eltávolodnia a 40 ezer pontos szint közeléből és 42 ezer pontig emelkedett.
Felidézték: kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatkondíciók, a megjelent közleményben sem volt kommunikációs irányváltás.

Megismerhetők voltak a friss inflációs jelentés keretszámai is, amely szerint az idén 3,4 százalékos lehet az infláció, jövőre 3,5-3,6 százalékos, majd 2022-től 3 százalék körüli. A hazai GDP (bruttó hazai termék) az idén 6,0-6,5 százalékkal zsugorodhat, jövőre 3,5-6,0 százalékos, majd 2022-ben 5,0-5,5 százalékos növekedést vár az MNB – tették hozzá.
Az elemzésben emlékeztettek arra is, hogy a héten Varga Mihály pénzügyminiszter Kurali Zoltánnal, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójával tartott közös sajtótájékoztatót. A miniszter szerint a költségvetési hiány az idei évben a GDP 9 százaléka lehet, a GDP 6,4 százalékkal eshet vissza, emiatt a GDP-arányos államadósság 80 százalékra szökhet fel. Jövőre 3,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány.

Továbbra is kitartanak az adósságkezelés eddigi elvei mellett, jövőre az ideinél jóval alacsonyabb költségvetési hiánnyal számolnak (várhatóan a GDP-arányos államadósság 2021-ben is emelkedni fog). Az államadósság szerkezetében tovább csökkentenék a devizaarányt, és az ÁKK kibocsát egy új, forintban denominált zöldkötvényt. Kurali Zoltán elmondta, hogy terveik szerint 90 milliárd forint értékben értékesítenének ebből jövőre. A korábban beharangozott nyugdíjkötvény tervei készen vannak, de a járvány miatt egyelőre nem kerül bevezetésre a termék.
Mindezek mellett értékesíti az OTP horvát leányvállalatának biztosítóját, a magyar bankcsoport a banki tevékenységekre fókuszál majd az országban, az értékesítés lezárására 2021. első felében kerülhet sor.

A teljes horvát operáció 2019-ben 8,4 százalékkal járult hozzá a bankcsoport eredményéhez, ennek azonban mindössze egy része volt a biztosító.
Tovább vette magát a Mol a héten, az olajvállalat csütörtökig 745 ezer darab saját részvényt vásárolt – írta az Equilor Befektetési Zrt.
A héten az OTP árfolyama 3,52 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 13 540 forinton zárt, heti forgalma több mint 45,96 milliárd forint volt.
A Mol 0,93 százalékkal gyengült a héten, pénteken 2120 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 21,78 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,59 százalékkal csökkent a héten, a részvény 370,5 forinton zárta a hetet, forgalma meghaladta az 1,2 milliárd forintot.
A Richter árfolyama 2,07 százalékkal csökkent. Pénteken 7315 forinton zárt a papír, heti forgalma több mint 9,2 milliárd forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3530,03 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 111,17 ponttal, 3,25 százalékkal magasabban.


Hasonló cikkek