Emlékmenet a Doni Hősökért

A Honvédsuli Egyesület az idén már 8. alkalommal rendezi meg emlékmenetét a Don-kanyar hőseinek tisztelegve.

77 éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

A 2. magyar hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma mintegy 125-130 ezer (pontosabb becslés szerint 128 ezer) főre tehető. Közülük 49-50 ezren estek el, és csaknem ugyanennyien sebesültek meg, a hadifogságba esettek száma pedig 27-28 ezerre tehető. Közülük kevesen térhettek vissza, a legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3-4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat. Az anyagi veszteséget 70 százalékban, ezen belül a nehézfegyverzetét csaknem 100 százalékban állapították meg.

A menettáv két szakaszban, összesen 200 km, amit a résztvevők nyolc nap alatt, napi körülbelől 25 km-es szakaszokban teljesítenek úgy hogy a menet során érintett települések II. világháborús emlékhelyeinél koszorút helyeznek el.

A menethez bárki csatlakozhat akár rész távra is.

Forrás: Múlt-kor/haromhatar


Hasonló cikkek