Enyhén gyengült a magyar részvényindex

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,54 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 39 023,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője eseménytelennek jellemezte a csütörtöki a kereskedést, elsősorban amiatt, hogy az Egyesült Államokban hálaadás napja miatt nem kereskednek. Az európai piacok visszafogottak, a hangulat kedvező, a befektetők várják a vakcinákról érkező híreket – mondta az MTI-nek.

A vezető részvényeknél kiemelte a Mol kisebb negatív korrekcióját, hozzátéve, hogy az olajtársaságok Európában is enyhén estek. Ezzel szemben a másik három blue chip emelkedett. A Richternél a szerdai sajátrészvény vásárlást említette pozitív hírként.

A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,87 százalékkal 2050 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 11 940 forintra erősödött, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,78 százalékkal 388 forintra nőtt, forgalma 67,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,49 százalékkal 7155 forintra emelkedett, a részvények forgalma 566,1 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3453,36 ponton zárt csütörtökön, ez 12,07 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek