Eperidő

Nos, megérkezett a földieper ideje, amit nevezhetünk szamóca korszaknak is. Mert az tudnunk kell, hogy az eper a fán terem, és ez a fán termő eper, amit sokan szedernek hívnak, nem azonos azzal, ami az erdőszéleken található nyár végén. Tehát, ha pontosak akarunk lenni: most a földieper, vagyis szamóca pompázik a piacon. (Ha botanikailag vizsgáljuk, nem is a bogyós gyümölcsök közé tartozik, mert amit gyümölcsnek nevezünk rajta, az a megvastagodott vacokkúp, amiben a magok ülnek. De ez egy bonyolultabb történet.)

Nemsokára érik az eperfán az eper, és „feketén bólingat az eperfa lombja”, termése pedig hullik – amiért is a kertben kevésbé szeretik, ám az amerikai fehér szövőlepke hernyói annál inkább. Terméséből jó pálinka főzhető!

A szederfélék fajtáinak se szeri, se száma, gyümölcse ízletes, leveléből teát főzhetünk, a ruhaszaggatós erdei változatok mellett vannak tüskétlen kerti szederfélék is, neve pedig ismerősen cseng a szederinda-rinda refrénből.

De most május lévén, maradjunk az ellenállhatatlan földiepernél, ami azért is olyan kedves, mert ő az első, a szép, a fiatal. Nincs, akit ne kötnének gyöngéd érzelmek hozzá! Hisz’ ő az első pirosság, akit oly nagyon vártunk, s olyan szerényen, szelíden bújik meg a levél-zuhatag védelmében. Alig engedi a napsugár felé fordítani fejecskéit, szégyenlősen lehajtja, s mosolyog. Féltőn érintjük meg, magunkhoz emeljük, megszemléljük: milyen elragadó, kecses és könnyű, hogy fülig pirul megilletődöttségében. Az aromájában benne van minden, ami május: a virágillat, a madárdal, a tavasz, a szerelem… egyszóval, a földieper, az maga a május.

Rózsabólé

És a május telis-teli ünnepekkel, koronázzuk meg hát a felejthetetlen pillanatokat egy csodás virágos bóléval!

Rózsabólé 

 Hozzávalók 8 személyre:

3 marék rózsaszirom,

1,5 dl konyak,

5 dl fehér, félédes fehérbor,

1 citrom, 20 dkg cukor,

20 dkg földieper,

1 üveg félédes pezsgő

Két marék rózsaszirmot a bóléstálba teszünk. Hozzáadjuk a cukrot, a karikákra vágott citromot, a konyakot meg a fehérbort és lefedve egy órán át hűvös helyen érleljük. Tálalás előtt leszűrjük, a megmosott és feldarabolt földiepret beletesszük, a jól behűtött pezsgővel felöntjük és a félretett rózsaszirmot beleszórva máris kínáljuk.

Ha elmúlt a szamóca-szezon, más, zamatos gyümölcs is élvezheti a rózsás-pezsgőfürdőt: érdemes barackkal, sárgadinnyével is kipróbálni!


Hasonló cikkek