Vasárnap a felborult egy autó Sülysáp és Kóka között, ami elsőre tisztázatlan körülmények között történt. Azonban a 31-es út Facebook-csoportjába hétfőn beírt az a sofőr, aki elmondása szerint csupán előzésbe kezdett, amikor is megtörtént a baj
Aznap a következőket közölte az OKF:
„Oldalára borult egy személyautó a Pest megyei Kóka és Sülysáp között, a 3105-ös út 30-as kilométere közelében. A kókai önkéntes tűzoltók a járművet a kerekeire állították, majd áramtalanították az autót. A helyszínre riasztották a nagykátai hivatásos tűzoltókat, akik egy embert kiemeltek a járműből. A mentésben egy szabadnapos tűzoltó is részt vett. A helyszínre mentőhelikopter érkezett. A munkálatok idejére az érintett szakaszt lezárták.”
Hétfő reggel aztán jelentkezett a felborult autó vezetője, aki az OKF-közleményen eltérően a baleset egy igazán hátborzongató részletéről írt a 31-es út Facebook-csoportjában:
„Pontosîtanék éppen előztem mikor csak úgy ràmhúzta a kormányt az az autó amit épp előztem és ott is hagyott , innen szeretném jelezni hogy élek , velem történt a baleset csak össze kellett varrni a fejem meg a fűlem, a testem tele van vágásokkal” – közölte.
Ám ennek ellenére azért némi iróniával fejezte be az írását a balesetet túlélő sofőr:
„De remélem jó hecc volt rámhúzni a kormányt….”
A leírtak alapján akár cserbenhagyás is történhetett, így üdvözítő lenne, ha annak az autónak a sofőrje is jelentkezne a rendőrségen, aki miatt a borulás történt, leginkább azért, hogy a történteket mielőbb tisztázzák. És aki az esettel kapcsolat tud valamit, nyugodtan jelezheti a hatóságok felé!