Erdélyi ízekkel és kézművestermékekkel várják a közönséget Torockón

Erdély jellegzetes ízvilágával és hagyományos kézműves termékeivel várták a pénteken rajtolt Duna-napra kilátogatókat a Fehér megyei Torockón- jelentette az MTI kiküldött tudósítója, Pap Melinda.

 

A kilencedik alkalommal megszervezett rendezvény idén háromnaposra bővült, újdonsága, hogy az anyaországi és erdélyi résztvevők mellett a Kárpát-medence minden szegletéből érkeznek látogatók.

 

Néptáncos produkció (Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd)

 

Szép számmal voltak érdeklődők a pénteken délután megnyílt kézművesvásáron és Ízek utcáján is, ahol a hagyományos erdélyi ízek és kézművestermékek közül lehetett válogatni a zakuszkától a fűszeres sajtokig.

A Székelykő lábánál már pénteken vásári hangulat uralkodott, sokan ízlelgették, vásárolták a jellegzetes hegyvidéki gyümölcsökből készült házi készítményeket, az áfonyalekvárt, bodza- és málnaszörpöt, a homoktövis-kivonatot, és házimézből is bőven volt választék.

 

Lelkes közönség (Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd)

 

A kézművesvásáron a korondi fazekasok termékei vonzották leginkább a látogatókat, de a népi szőttesek, újrahasznosított papírból készült ékszerek, levendulával tömött nyugtatópárnák is kelendők voltak.

A dél-erdélyi szórvány egyik legmagyarabb településének számító Torockóra szombaton a többi határon túli régióból is érkeznek mesterek, vendégek.

 

Kirakodóvásár (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 

Az ortodox pünkösd miatti hosszú hétvége ugyanakkor számos turistát is vonzott az épített öröksége és természeti látványosságai miatt egyaránt híres településre. A vásári forgatagban gyakran lehetett román szót hallani, és külföldiek is akadnak a faluban.

 

Ők a község főterén álló Petőfi-busz kiállítását, illetve a Hazajárók, magyarok a Kárpát-medencében című szabadtéri kiállítást is megtekinthetik.

 

Este 18 órától a Tárkány Művek adott koncertet a Pódium-színpadon, este pedig a kolozsvári Bogács Táncegyüttes oktatói és a Rezeda zenekar vezetésével táncházat tartottak.

Az Európa Nostra-díjas épített öröksége révén turizmusból élő Fehér megyei településen több mint negyven panzió működik, de erre a hétvégére már hetekkel ezelőtt minden szálláshely elkelt.

 

Szombaton folytatódik a programok sora

 

Programkavalkád fogadja a torockói Duna-nap szombati látogatóit: Petőfi-kiállítás, hagyományőrző programok és filmvetítések, irodalmi műsorok, interaktív mesejáték, valamint a Csík Zenekar, Dolhai Attila, Miller Zoltán, Keresztes Ildikó, Szvorák Katalin és zenekara, a Szent Efrém Férfikar, Baricz Gergő, a Cimbaliband, a Balkan Fanatik és más előadók koncertje várja a helyszínre látogatókat.

 

Szabadtéri kiállítás (Fotó: MTI/ Bruzák Noémi)

 

A Tündérkertben gyerekprogramokat, egyebek mellett Petőfi Sándor életútját bemutató kincskereső játékot, interaktív mesejátékot, akadálypályát, valamint kézműves foglalkozásokat szerveznek. A Városháza dísztermében a különböző korosztályok számára a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült filmeket vetítenek, az Unitárius templomban pedig megtekintő lesz a Szent Korona másolata.

 

Táncosok a színpadon (Fotó: MTI/ Kiss Gábor)

 

A Pilvax udvaron Gyimesi Emese történész Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca címmel tart előadást, majd a Kifordulás című, egyszemélyes eposzparódia lesz megtekinthető A helység kalapácsa nyomán Molnár Bence előadásában. Ugyanezen a helyszínen Mi a szerelem? címmel kerekasztal-beszélgetést tartanak Gyimesi Emese történész, valamint Kucserka Zsófia, Rózsafalvi Zsuzsanna és Kovács Sándor irodalomtörténészek részvételével – olvasható a rendezvény honlapján.

 

 A Duna-nap összeköti a magyarokat

 

A Duna-napot 2014 óta tartják meg a június 4-i nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó hétvégén az Europa Nostra-díjas Torockón. A Duna-nap célja, hogy a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, gyermekeknek és felnőtteknek szóló programokkal erősítsék a nemzeti összetartozás érzését. Az anyaországból, Délvidékről, Őrvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkező fellépőknek köszönhetően a Duna-nap programjaira ellátogatók részesei lehetnek az ősi kultúra, a hagyomány és a modern világ találkozásának.

A Duna-nap részletes programja ITT olvasható.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Népviseletes lányok (Fotó: MTI/ Kiss Gábor)

Kövessen minket a Facebookon is!

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek