Érdemi mozgás nélkül zárt a budapesti tőzsde

Vegyesen mozogtak a bluechip részvények.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,62 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 41 197,14 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen alakultak az előző napi záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek elmondta, érdemi mozgás nélkül zárta a Budapesti Értéktőzsde a csonka hetet, a piac a karácsony előtti utolsó kereskedési napon rápihent az ünnepekre.

Kiemelte, a befektetők a nyugat-európai piacokra fókuszáltak, miután célegyenesbe került a Brexit-megállapodás. Hírügynökségi jelentés szerint az Európai Bizottság megkezdte a Brexit-megállapodás gyors elfogadási folyamatának megszervezését, a hivatalos bejelentés későbbre várható. A hírre a nyugat-európai tőzsdeindexek erősödni kezdtek – tette hozzá.

A Mol 40 forinttal, 1,90 százalékkal 2140 forintra erősödött, 915,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 13 140 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,0 forinttal, 0,00 százalékkal 372 forintra emelkedett, forgalma 80,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,95 százalékkal 7285 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3553 ponton zárt szerdán, ez 24,07 pontos, 0,68 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek