Érkezik a 7. Komlói Amatőr Színházi Találkozó

2022-ben ismét megrendezésre kerül a Komlói Amatőr Színházi Találkozó, azaz a KASZT, immáron 7. alkalommal.

Kezdetben a KASZT a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) egyik off-programja volt, de azóta a rendezvény erőteljesen kinőtte magát. Tavaly a koronavírus miatt szokásos időpont helyett a KASZT-ot már augusztusra tolták, idén pedig még később, novemberben kerül megrendezésre, hogy a színházak korábbi leállása/bezárása miatt a legújabb produkciók szerepelhessenek a programok között. A POSZT megszűnésével különösen fontos, hogy a KASZT továbbra is tovább tudjon működni évi rendszerességgel.

Az idei KASZT november 4-től 7-ig tart majd, a programok továbbra is ingyen látogathatóak, azonban ehhez előzetes regisztráció szükséges.

Forrás és további információ: www.sugolyuk.hu/kaszt


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek