Erős földrengés Horvátországban, Budapesten is megérezték

Újabb, 6,3-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, sérültek is lehetnek – közölte a helyi sajtó.

A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt.  Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek.

Későbbi közlés szerint egy gyermek meghalt a természeti katasztrófában, rá és apjára saját házuk dőlt rá, de őt már nem tudták megmenteni, miután kihúzták őket a romok alól.

Cikkünk a károkról>>>

Baranya megyében keletkeztek károk

Magyarországon a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium kedd kora délután azt közölte az MTI-vel, hogy kedden helyi idő szerint 12.19-kor öt kilométeres mélységben 6,3-as magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban.

Süle Bálint, a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusának közleménye szerint a rengés epicentruma Zágrábtól több mint 40 kilométerre délkeletre, a magyar országhatártól csaknem száz kilométerre volt.

A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat – tudatta a katasztrófavédelem, jelezve: arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.

Kilengett csillárok, imbolygó fenyőfa

Közben a 24.hu arról számolt be: egészen a fővárosi lehetett érezni a földrengést, Budapestről is érkeztek bejelentések.

Mint írják, Józsefvárosban mozogtak a csillárok, Erzsébetvárosban megremegett a poharakban a víz, Ferencvárosban 6-8 centit kilengett a karácsonyfa teteje. Az enyhe rengés 15-20 másodpercig tartott.

Olvasóik jelezték az ország déli, nyugati megyéiből, hogy ott is rengett a föld. Balatonszemesről, Szombathelyről, Kaposvárról, Pécsről, Bajáról, és Zalaszentlászlóról is jelezték, hogy érezték a rengést.

Evakuáltak egy áruházat

Az Index az Időképre hivatkozva azt írta: a legveszélyesebb helyzet egy pécsi bevásárlóközpontban volt, ahonnan evakuálni kellett az embereket.

Tegnap megírtuk, hogy a tavaszi után újabb földrengések voltak déli szomszédunknál. Hétfőn 5,3-es erősségű földmozgás volt, amit szintén lehetett érezni a déli országrészben.

Szakértők becslése szerint egyébként a mostani rengés harmincszorosa volt annak, ami tavasszal pusztított el sok ezer épületet déli szomszédunknál. (MTI)

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek