Erős napot zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 524,71 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 35 952,53 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 15,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, erős napot zárt a BUX, köszönhetően annak, hogy minden blue chip emelkedni tudott.

Az OTP és a Mol is pénteken hajnalban tette közzé második negyedéves gyorsjelentését, amelyeket a befektetők pozitívan értékeltek, így mindkét esetben a részvények jegyzése emelkedéssel zárt.

Az elemző szerint trendforduló látható a BUX-index mozgásában, amely a korábbi esések után most részben a vállalatok gyorsjelentéseinek is köszönhetően tovább emelkedhet.

Móró Tamás közölte, a kereskedési nap második felében már nemzetközi hátszél is segíthette a magyar piacot, ugyanis a nemzetközi hangulat kedvezőbbé vált, azt követően, hogy a vártnál jobb foglalkoztatási adatok érkeztek délután az Amerikai Egyesült Államokból.

A Mol 47 forinttal, 2,62 százalékkal 1840 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,87 százalékkal 10 430 forintra nőtt, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,66 százalékkal 380 forintra emelkedett, forgalma 136,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,35 százalékkal 7150 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3481,72 ponton zárt pénteken, ez 72,13 pontos, 2,12 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek