Erősen kezdte az évet az építőipar

Több a megkötött szerződés, mint egy éve, ez pedig további bővülést vetít előre.

Erősen kezdte az évet az építőipar, mind a havi, mind az éves teljesítmény bíztató képet mutat – jelezték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH keddi jelentése szerint januárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 11,0 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a decemberihez mérten 7,4 százalékkal emelkedett. A megkötött új szerződések volumene 8,0 százalékkal nőtt, az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 11,5 százalékkal magasabb volt a tavaly január véginél.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a várakozások és a piaci szereplők véleménye alapján az idei harmadik negyedév végére stabilan helyreállhat a korábban látott építőipari konjunktúra, de ebben szerepet játszik a járványügyi korlátozások mértéke és hossza, ami jelentős bizonytalansági faktor továbbra is.

A szakértő kommentárjában felidézte, hogy tavaly a megkezdett kivitelezések értéke minimálisan újra 2000 milliárd forint alá csökkent négy év után először, elsősorban a lakásépítések visszaesése miatt. Ezen, ettől az évtől, az 5 százalékos újlakás-áfa javíthat, és több más tényező alapján is jóval pozitívabbak a kilátások jelenleg, így 15 százalékot elérő visszapattanás jöhet idén az iparágban – jelezte.

A korlátozások esetleges elhúzódása és a vásárlóerő látható csökkenése miatt keresleti oldalról érhetné visszaesés az iparágat, ami elsősorban a lakásberuházásokat, a magánépítkezéseket és a felújításokat húzhatja vissza. Ugyanakkor januártól elindult a 3 millió forintos kormányzati támogatási program ennek megelőzésére, valamint a visszavezetett 5 százalékos újlakás-áfa, illetve az illetékmentesség is érdemi segítséget jelent. Összességében az iparág kilátásai jelenleg láthatóan kedvezőbbek, mint a tavalyi év közepén a karantén bevezetése után – közölte a Takarékbank elemzője.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője kommentárjában kifejtette: az építőipar túl van a tavalyi hullámvölgyön, sőt, az uniós források beindulása, illetve a lakásfelújításhoz kapcsolódó állami támogatások nyomán akár ismét előtérbe kerülhetnek a kapacitásproblémák az ágazatban, ami az árak további emelkedéséhez vezethet. Összegzése szerint idén az építőipar teljesítménye érdemben javulhat, így az ágazat ismét pozitívan járulhat hozzá a növekedéshez.

A szakértő is kiemelte, hogy az építőipar termelése januárban kedvezően alakult mind havi, mind éves alapon, ebben a rendelésállomány alakulásának, illetve kisebb részben az alacsony bázisidőszaki adatnak van szerepe.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője úgy látja, hogy a járvány miatt még korai konkrét előrejelzést adni az építőipar idei teljesítményére, de a szerződésállományok alakulása alapján a szektor behozhatja múlt évi hátrányát, és van esély arra is, hogy többletnövekedést ér el az ágazat.

A szakértő szerint tavaly a járvány miatt 9 százalékos csökkenést könyvelhetett el az ágazat, ugyanakkor a megrendelések alakulásából lehetett arra számítani, hogy az idén növekedésbe vált a termelés.

Kommentárjában kiemelte, hogy a rendelésállományok januárban is kedvezően alakultak. Az infrastrukturális beruházásokat, egyebek között az út-, vasút- és közműfejlesztéseket magában foglaló egyéb épületeknél az új szerződések volumene éves összevetésben csaknem 327 százalékkal nőtt. Hasonlóan magas havi növekedésre legutóbb 2017 szeptemberében volt példa. A K&H Bank elemzője szerint a kiugró eredmény részben az uniós forrásokon alapuló fejlesztések előkészítésének, valamint a jövő évi választásokig átadandó beruházások felpörgetésének köszönhető.

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek